Népszavazást kezdemény a LIGA és a VOSZ a vasárnapi zárva tartásról

2015. január 16. 15:00

Mint azt Gaskó István hangsúlyozta, a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezés során pártokkal nem, csak civil szervezetekkel kívánnak együttműködni.

2015. január 16. 15:00

Népszavazást kezdeményez a Liga Szakszervezetek a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ) a kötelező vasárnapi zárva tartás ellen – jelentette be Gaskó István, a Liga elnöke pénteken a szervezet elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Gaskó István hangsúlyozta: a népszavazási kezdeményezés során sem a Liga, sem a VOSZ nem kíván politikai pártokkal összefogni, kizárólag civil szervezetekkel kívánnak együttműködni. Hozzátette: ha a Nemzeti Választási Bizottság egy párt népszavazási kezdeményezését fogadja el, akkor a Liga visszavonul az ügytől és a tagjaira bízza, mennyire vesznek részt a népszavazásban.

A Liga elnöke ezt azzal magyarázta, hogy nem szeretnének pártpolitikai csatározások eszközévé válni, ezért kérik a politikai pártokat is, hogy maradjanak távol a Liga népszavazási kezdeményezésétől, ugyanakkor számítanak a társadalmi szervezetek csatlakozására, segítségükre az aláírásgyűjtés során.

Gaskó István újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az a céljuk, hogy a Liga és a VOSZ népszavazási kérdését fogadja be és érvényesítse a Nemzeti Választási Bizottság. Arra a kérdésre, hogy mikor nyújtják be a kezdeményezést a Liga elnöke kifejtette: attól függ, hogy a választási bizottság a már befogadott kérdésekről mikor dönt, és ezzel kapcsolatban a benyújtók élnek-e jogorvoslati lehetőségükkel.

Mivel a Kúriának 90 nap áll rendelkezésére a jogorvoslatra, akár hónapokig is húzódhat az ügy – tette hozzá. Gaskó István felidézte: a Liga korábban a kötelező vasárnapi zárvatartás helyett az önkéntes a vasárnapi munkavégzés lehetőségét javasolta, a vasárnapi pótlék felemelését, valamint az egy helyett havi két vasárnapi pihenőnap kötelezővé tételét.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!