Sí: a vártnál gyorsabban halad Miklós Edit felépülése

2017. március 22. 13:42

Már az erőnléti edzéseket is elkezdhetni a január közepén óriásit bukó, keresztszalag-szakadást szenvedő Miklós Edit. A magyar sísport történetének legjobb versenyzője nem tett le az olimpiai aranyról, a tervek szerint szeptemberben már síre is állhat, de az is lehet, hogy még előbb.

2017. március 22. 13:42
Kiss Brigitta

A vártnál is jobban halad a január közepén horrorbalesetet szenvedő Miklós Edit felépülése, legalábbis erről számolt be a sportoló egy szerdai sajtóbeszélgetésen. A síelő éppen második kontrolljáról érkezett vissza Ausztriából, ahol igencsak jó híreket kapott állapotát illetően, orvosa már az erőnléti edzéseket is engedélyezte a számára. Alig több mint két hónap telt el a keresztszalag-szakadása óta, de bal lábát már teljesen terhelheti, és jobb lába is 70 százalékos állapotban van. 

Jelenleg otthon, Csíkszeredában folytatja a rehabilitációt, és a tervek szerint szeptemberben áll újra síre, de nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy erre akár már előbb is sor kerülhet. Mindenesetre Miklós Edit vigyáz magára, nem sietteti a felépülést, hanem éppen úgy halad, ahogy a szervezete azt engedi számára. 

A sportoló elmondta: balesetét úgy fogja fel, mint ami okkal történt, talán épp egy még komolyabb esetet előzött meg így. Bár természetesen nem örül a sérülésének, annak viszont igen, hogy hosszú évek után végre jut ideje a családjára, és az is régen fordult már vele elő, hogy három hónapot Csíkszeredában töltsön lényegében egy huzamban. Mindez pedig olyan lelki töltetet ad a számára, ami egészen biztosan hozzájárul a gyógyuláshoz, majd pedig az olimpiára való felkészüléshez.

Mivel nagyon jól halad a felépülése, ezért Miklós Edit továbbra sem mondott le arról, hogy aranyérmet szerezzen a jövő évi pjongcsangi téli olimpián, bár azt elismerte, hogy minimális hátrányban lesz azokhoz a ellenfeleihez képest, akik az idei világkupa-sorozatban ellátogattak a dél-koreai pályán rendezett versenyre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pjongcsangi nem egy nagyon nehéz vonalvezetésű pálya, így ez a hátrány azért nem lesz akkora a számára, és még az is lehet, hogy az olimpiáig lesz alkalma elutazni Dél-Koreába a pályát tanulmányozni és kipróbálni. 

Miklós Edit január 15-én, az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-i lesikló világkupaverseny hivatalos edzésén bukott óriásit, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a vizsgálatok során kiderült, hogy jobb térdében elszakadt a keresztszalag, letört egy csontdarab és még porcsérülést is szenvedett. Bal térdében is sérültek a szalagok, de nem annyira súlyosan, mint a jobban. A sportolót már másnap megoperálták egy innsbrucki magánklinikán, azóta pedig otthonában, Csíkszeredában folytatta a rehabilitációt, gyógyulása folyamatos. 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2017. március 22. 19:22
Gyors gyógyulást! Pont arra jártam, amikor ép fotóztak a rakparton.
alex44
2017. március 22. 15:42
Ezek igazán jó hírek, akkor nincs más kedves Edit mint mielőbbi teljes felgyógyulást kívánjak, és a jövőre nézvést eredményes sportsikereket.
pollip
2017. március 22. 15:41
Lelki és fizikai erő:-) Gratulálok!
balbako_
2017. március 22. 14:30
Gyors gyógyulást kívánok és további világraszóló sikereket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!