Novák: Megalakult a Fidesz-KDNP népesedés- és családügyi kabinetje

2018. október 10. 10:39

Magyarország jövőjét a magyar gyermekekben látják, a migráció helyett pedig a családok támogatását tartják fontosnak.

2018. október 10. 10:39

Megalakult a Fidesz-KDNP-frakciószövetség népesedés- és családügyi kabinetje – jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a kabinet első ülése után szerdán Budapesten.

Novák Katalin, a kabinet vezetője, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közölte, az első ülésen megerősítették a kormány elköteleződését az iránt, hogy Magyarország jövőjét a magyar gyermekekben látják, a migráció helyett pedig a családok támogatását tartják fontosnak.

Elmondta, a testületnek 11 tagja van. A Fideszből Bányai Gábor, Dunai Mónika, Kállai Mária, Kovács József, Mátrai Márta, Szatmáry Kristóf, Tapolczai Gergely és Zsigmond Barna, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából pedig Harrach Péter, Juhász Hajnalka és Vejkey Imre vesznek részt a munkában.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Petkó Zsigmond
2019. január 01. 22:28
Honnan tudod, hogy annak hála? Mérted?
Petkó Zsigmond
2019. január 01. 22:28
Ekkora élmény volt az első letolt bugyi? Ahhoz nem kell KISZ...
Petkó Zsigmond
2019. január 01. 22:28
Megint olyasmiről makogsz, amiről semmit nem tudsz. Ez nem szokott jól kijönni, hangya.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!