Adománygyűjtést hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat

2020. március 18. 11:24

„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel létrehozott krízisalapból a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek szeretnének segíteni – közölte a szervezet.

2020. március 18. 11:24

A szervezet szerint a koronavírus miatti válsághelyzetnek már most vannak súlyos gazdasági következményei, ezért az adománygyűjtés során befolyó összegből alapvető élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket vásárolnak rászorulóknak, valamint a krízishelyzetbe kerülő családok lakhatási kiadásaihoz járulnak hozzá az Együtt a lakhatásért program keretében.

Sok olyan rászoruló család van az országban, amelyek számára a mindennapok is kihívást jelentenek, és a járvány okozta krízis tovább nehezítheti helyzetüket – fogalmazott Juhász Márton, a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója.

Az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámra várják, a közleményben az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezés feltüntetésével.

Emellett az adomany.jobbadni.hu oldalon online is lehet adakozni – tették hozzá.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. március 18. 13:18
Én eddig két kilót buktam, azt hol lehet kérni? (sarcasm on)
Lion
2020. március 18. 12:45
Hol van ilyenkor a híres filantróp bácsika? Hol vannak Fletó, Megyó vagy Bajnai?
exfahrenheit
2020. március 18. 12:32
Majd kiviszik ezt is Erdélybe, ahogy az Ökumenikus pénzét Lévai Anikó, azzal, hogy ott jobban rászorulnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!