Novák: Kisgyerekes anyák ingyen vizsgázhatnak

2020. április 23. 10:31

A CSED-en, GYED-en és GYES-en lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét.

2020. április 23. 10:31

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését, a koronavírus-járvány miatti nehezebb gazdasági helyzetben ugyanis fontos, hogy jobb esélyük legyen a kisgyermeket nevelőknek a munkaerőpiacon. Arról is döntöttek már korábban, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel – tette hozzá Novák Katalin.

Az államtitkár elmondta, hogy a babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltétele, hogy az előbbi esetében az igénylő három év, egy tízmilliós csok esetében pedig két év folyamatos jogviszonnyal rendelkezzen, a koronavírus-járvány miatt azonban többen elveszíthetik állásukat. Annak érdekében, hogy ebben az esetben se essen el a támogatástól, aki újra elhelyezkedik, a veszélyhelyzet időszakát, maximum hat hónapot beszámíthat munkaviszonyként – tájékoztatott. Hozzáfűzte, hogy a csok és a babaváró támogatás életkori határait is meghosszabbították a veszélyhelyzetet követő 30 napig, a hiteltörlesztési moratórium pedig ezekre is érvényes.

A rendelet lehetővé teszi azt is, hogy a feleség meghatalmazásával a férj egyedül is igényelhesse a bankfiókban a babaváró támogatást, így például a kismamának nem kell személyesen jelen lennie – jelezte az államtitkár. Novák Katalin hangsúlyozta, hogy a családtámogatási rendszer teljeskörűen elérhető, a kormány pedig olyan könnyítéseket igyekszik bevezetni, amelyeknek köszönhetően a gyermekvállalás előtt állóknak nem kell lemondaniuk a támogatásokról.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!