Kétszer annyi házasságkötés volt az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor

2020. május 26. 10:00

A természetes fogyás is csökkent – közölte a KSH.

2020. május 26. 10:00

Az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölte kedden az MTI-vel. A közleményben azt írták, az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5 százalékkal, a halálozásoké pedig 8,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 27 százalékkal, 4579 fővel csökkent. Hozzátették, az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 1349-cel, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett 2019 első negyedévével összehasonlítva. Ezen belül januárban 9,7, februárban 4, márciusban 1,9 százalékkal több volt az élveszületések száma, mint tavaly.

Csökkenő halálozás, növekvő születésszám

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest. Mint írták, 34 565-en haltak meg, 8,5 százalékkal, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében az állhat, hogy az idén alacsonyabb szinten tetőzött az influenzajárvány – tették hozzá. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben, márciusban 1,2 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest. A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 9,6 százalék volt. A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első három hónapjában mért 16 934 fővel szemben 12 355 fő volt, ami 27 százalékos mérséklődést jelent. A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Házasságkötések

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-márciusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 5,1 ezrelékes értéke 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest. Közölték azt is, január és március között 12 271 pár kötött házasságot, ez kétszerese az egy évvel korábbinak, ami 6168-cal több házasságkötést jelent. A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 99 százalék volt. Januárban 97, februárban 131, márciusban 77 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.

Régiók

A születések száma, a KSH adatai szerint valamennyi régióban emelkedett az előző év első negyedévéhez képest, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (12-12 százalék), a legkisebb mértékben a Közép-Dunántúlon és Budapesten (2,4 százalék és 2,9 százalék). A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (14 százalék és 11százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Közép-Dunántúlon (4,7 és 5,5 százalék). A természetes fogyás a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt valamennyi régióban mérséklődött. A legnagyobb mértékű csökkenést az Észak-Alföldön és Pest, valamint Észak-Magyarország régiókban (38 és 37-37 százalék) regisztrálták. A házasságkötések száma valamennyi régióban emelkedett: a legjelentősebb mértékben a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön (137 és 136 százalék), a legkevésbé Budapesten és Észak-Magyarországon (62 és 83 százalék).

(MTI)

(kép forrása: www.consulting-agentur.ch)

 

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. május 26. 18:39
Bolsik, liberósok, lehet vinnyogni!
zsoltkom2
2020. május 26. 15:38
"Kétszer annyi házasságkötés volt az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor" És mennyien váltak el, mennyien élnek tartósan egymással házasság nélkül a mért idő alatt? Ezeknek az ismerete is a házasság társadalmi elfogadottságát mutatják. Lehet, hogy a házasság kétszereződésével az említettek száma is kétszeresére nőtt. De akkor már egész más következtetéseket lehet levonni.
egyvilág
2020. május 26. 13:38
Milyen hosszabb távú tendenciák tapasztalhatók a társadalomban, milyen okokra vezethető vissza a társas kapcsolatok jelenlegi helyzete, a kevesebb gyerek, a demográfiai problémák: https://egyvilag.hu/temakep/101.shtml#p13
Mr. Tommy Lee
2020. május 26. 12:55
Nagyszerű hírek, nagyon örülök neki! Lassan csak átmegy mindenki agyán (jó, nem mindenkién, tudjuk :)), hogy a népességcsökkenés hosszabb távú problémája olyan strukturális és államigazgatási problémákhoz vezet, mint mai már most van a bolgároknál (sajnáljuk őket) meg a románoknál (kicsit sem sajnáljuk őket!!!), és ha van nemzetstratégiai ügy, akkor ez az. (Abba meg bele sem merek gondolni, mi lenne, ha lenne működő egészségügyünk és ez a 27%-os első negyedévi fogyáscsökkenés mondjuk 50-60% környékén lenne. Azaz értsd: tovább élnének az emberek...).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!