Több mint 120 óvintézkedést vezettek be a kecskeméti Mercedes-gyárban

2020. május 07. 17:55

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat.

2020. május 07. 17:55

Több mint 120 higiéniai- és védőintézkedést vezettek be a termelés újraindítását megelőzően a kecskeméti Mercedes-gyárban – számolt be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön. Christian Wolff a kecskeméti Mercedes-gyár fényező és összeszerelő üzemeinek bejárása során elmondta: a több hetes leállást követően április 28-án elindított termelés során fokozatosan térnek vissza a normális működéshez.

Első lépésként mindenkinek hozzá kell szoknia a védőintézkedésekhez és a változásokhoz, de alkalmazkodniuk kell ahhoz is, hogy beszállítóik is csak fokozatosan indítják be a termelésüket – tette hozzá. Tájékoztatása szerint a gyárban három héten át reggeli kezdéssel, de nyújtott munkarendben csak egy-egy műszak dolgozik. Ezt követően, május végétől állnak át a kétműszakos termelésre. Hangsúlyozta: igyekeztek valamennyi részfolyamatra olyan óvintézkedést alkalmazni, amely biztosítja, hogy a dolgozók biztonságban végezhessék a munkájukat. A munkafolyamatokat igyekeztek úgy átalakítani, hogy megfeleljen a biztonsági távolságtartás előírásának, ahol ez nem volt megoldható a munkatársaknak kötelezően maszkot, védőszemüveget vagy plexi védőmaszkot kell használniuk.

Gyakrabban takarítanak és fertőtlenítenek is a gyárban, és több pihenőzónát hoztak létre, az asztalokra válaszfalakat tettek. Egyben növelték az étel- és italautomaták számát, az étkezdében a munkatársak előre csomagolt vagy saját evőeszközöket használhatnak – mondta. Beszámolt arról is, hogy az adminisztrációs területen továbbra is a home office-ban történő munkavégzést ajánlják azoknak, akiknél ez megoldható.

Március 20. óta volt felfüggesztve a gyártás

A Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler AG március 17-én döntött úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Az intézkedés érintette a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát is, ahol a legtöbb területen szintén felfüggesztették a munkát március 20-a és április 28-a között.

A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják – e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JMoflicheque
2020. május 07. 18:26
Fertőtlenítenek, hogy ne betegedjenek meg a robotok??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!