Ismét Toroczkai László lett a Mi Hazánk Mozgalom elnöke

2020. augusztus 22. 16:18

Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé a küldöttek.

2020. augusztus 22. 16:18
null

Egyhangú szavazással újra Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk Mozgalom elnökévé a küldöttek a párt szombati, Budapesten megtartott tisztújító kongresszusán. A régi-új elnök a tanácskozás szünetében megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a küldöttek megfelelőnek ítélték a párt eddigi politikai irányvonalát. Azt, hogy a Mi Hazánk sem az egyesült balliberális tömbhöz, sem a Fidesz körüli erőközponthoz nem akar tartozni.

Ezekkel szemben, olyan magyar nemzetgazdaságot kívánnak építeni, amiből nem a külföldiek, illetve nem az oligarchák, hanem a magyar nép tud profitálni – tette hozzá a politikus. Elmondta: a küldöttek ugyancsak támogatták, hogy a párt továbbra is határozottan lépjen fel a „nemzetközi háttérerők által támogatott erőszakos, deviáns” homoszexuális propaganda ellen. Annál is inkább – folytatta –, mert mára Magyarországon oda jutott ez a propaganda, hogy közintézmények, polgármesteri hivatalok homlokzatára is kitűzik ennek a „sátáni csoportnak” a jelképét. Úgy vélekedett, hogy a Fidesz ahelyett, hogy fellépne a propaganda ellen, „álnemzeti pártként” a megalkuvást választotta. Ennek nyomán pedig az „50-es éveket idéző vegzatúra” érte a szivárványos zászlókat eltávolító Novák Elődöt, a mozgalom alelnökét – fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben a párt népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy tilossá váljon a homoszexuális propaganda az oktatási intézményekben. Ugyancsak így tiltanák be az „erőszakos csoport” jelképének kitűzését a közintézményekre – ismertette. Arról is beszámolt, hogy a kongresszuson megválasztották azt az elnökséget, amely a 2022-es választásokra vezeti a pártot. Újra alelnökké választották Dúró Dórát és Novák Elődöt. Alelnökké választották még a párt miskolci képviselőjét Pakusza Zoltánt, Apáti István országgyűlési képviselőt, és Dócs Dávidot, Cserháthaláp polgármesterét. Hozzátette, hogy újra a párt elnökhelyettesi tisztségére kívánja jelölni Dúró Dórát.

Fotó: MTI/ Mohai Balázs

(MTI)

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silenczeCZ
2020. augusztus 23. 13:14
Amíg a Fidesz létezik, nincs szükség a Mi Hazánkra!
LAW AND ORDER
2020. augusztus 23. 12:11
Sok sikert a hiteles, nemzeti ellenzékiség útján! Erre van most szükség!
Menhetten
2020. augusztus 23. 00:06
Gaudi-Nagy Tamás pár éve kidobta a parlamentből az uniós zászlót. Most viszont úgy döntött, szakértő lesz Brüsszelben. Uniós fizetésért! Nahát...
szekuIa
2020. augusztus 22. 20:47
Gratulálunk, hogy a gyilkos, kiélezett küzdelem után, ha paraszthajszállal is, de ismét pártelnök lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!