Orbán az ellenzéknek: Mindenki védekezik, leszámítva önöket

2020. szeptember 21. 15:52

A miniszterelnök az ellenzék felszólalásaira válaszolva úgy fogalmazott: „önöknek ilyenkor is csak a hatalom és a pénz jár az eszükben”.

2020. szeptember 21. 15:52
null

Gyurcsány: az „összeomlást gőg előzi meg”.

Mint arról korábban írtunk, többek között Gyurcsány Ferenc is reagált a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalására. Ennek során úgy fogalmazott, hogy az „összeomlást gőg előzi meg”. Viszontválaszában Orbán Viktor elmondta: a DK elnökének mondata

– fogalmazott.

Orbán Viktor a DK elnökének felszólalása kapcsán elmondta azt is, hogy Gyurcsány Ferenc, valamint az ellenzék gyakran összetéveszti az unió intézményeit magával az unióval, hiszen az Európai Unió nemzetek közösségéből áll, amelyekkel hazánk nem vitatkozik. Az uniós intézményekkel fennálló vitáinkat az Európai Unióval keverik össze. Kérem, ezt gondolják át” – fogalmazott a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc az SZFE-vel, valamint a tudományos szabadsággal kapcsolatos kijelentéseire reagálva a miniszterelnök elmondta, emlékezete szerint amikor baloldali kormány pénzt vett el az akadémiától, a baloldal úgy fogalmazott, hogy „nem szokták a békákat sem megkérdezni, mielőtt lecsapolják a mocsarat”. A DK-elnökének szólásszabadságot ért vádjait illetően Orbán Viktor – a Gyurcsány Ferenc által vezetett korábbi kormányra utalva – elmondta: „ők verték ki az emberek szemét. Véresre verték őket. Ezt mindenki látta. Önök megtapsolják annak a hozzászólását, aki mindezt elrendelte, kedves Jobbik” – fogalmazott a miniszterelnök.

„Elment úgy a nyár, hogy önök semmit nem tettek”<br>Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
„Elment úgy a nyár, hogy önök semmit nem tettek”
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Elment úgy a nyár, hogy önök semmit nem tettek”

A koronavírussal kapcsolatos védekezésről szólva a miniszterelnök ismételten megköszönte az Operatív Törzs minden tagjának, hogy „egész nyáron, minden nap dolgoztak.

– fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: a baloldal felfogásával ellentétben „nem a kormány védekezik, Magyarország védekezik” – mondta a miniszterelnök. Mint hangsúlyozta: „mindenki védekezik, leszámítva önöket, akiknek ilyenkor is csak a hatalom és a pénz jár az eszükben”.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jakab Péter: a kormány és a vírus egyaránt ellenfél

A jobbik frakcióvezetőjének felszólalására, melyben Jakab Péter úgy fogalmazott, hogy a vírust és a kormányt egyaránt ellenfélnek tekinti, a miniszterelnök arra kérte a pártot, hogy a kormánnyal szembeni ellenérzések ellenére is tegyenek különbséget a kormány és a vírus között. „Ne úgy gyűlöljenek minket, mint a vírust. A vírus megöli ez embereket” – fogalmazott a miniszterelnök. Hozzátette: a járványhelyzetben a gyűlöletre koncentrálni többek között „káros és hátrányos”.

Összességében az ellenzék részvételéről szólva a járványkezelésben a miniszterelnök elmondta: „tavasszal azért nem működtek velünk együtt, mert rendkívüli jogrend volt.

– tette fel a kérdést.

A Jobbik, valamint az ellenzék szegény családok helyzetét illető megjegyzésére reagálva a kormányfő elmondta, „egész Európában Magyarországon költjük költségvetésünkből arányaiban a legtöbbet” családtámogatásra. A miniszterelnök elmondta azt is, a devizahitel vitte csődbe a családokat, mégpedig az ellenzéki kormány idejében. A családok támogatása kapcsán továbbá hozzátette, hogy ebben a Jobbik elnöke is közbenjárhatna. Mint fogalmazott:

A minimálbérrel kapcsolatos ellenzéki felvetésekre reagálva a miniszterelnök elmondta, 2010-ben 73 ezer forint volt a minimálbér összege, míg jelenleg 161 ezer forint. „Érzékelheti a különbséget, segítsen bennünket” – fogalmazott Orbán Viktor.

Tóth Bertalan, hazafias nevelés, nyugdíjasok, rezsi

„Tóth Bertalannak szeretnék gratulálni, hogy az MSZP elnökévé jelölték” – kezdte viszontválaszát a miniszterelnök az MSZP társelnökének. A miniszterelnök Tóth Bertalannak címezve elmondta, „a hazafias nevelés nem teszi a gyermekeket alattvalókká. Azt szeretnénk, hogy mindazt, amit az elődeink létrehoztak, megértsék és továbbvigyék. Ez nem egy egyszerű dolog” – fogalmazott. Mint mondta: „megértetni velük, hogy hazafinak lenni szép dolog, rendkívüli teljesítmény” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette:

– tette fel a kérdést a miniszterelnök, majd hozzátette: a kormány azon fog dolgozni, hogy ezt visszaadhassa a nyugdíjasoknak. Mint fogalmazott:

Az MSZP rezsivel kapcsolatos „javaslataival” kapcsolatban közölte, hogy bár az MSZP gáz-, és villanyár-csökkenést követel, kormányzásuk idejében a gáz árát háromszorosára, míg a villany árát kétszeresére növelték.

– összegezte. Hozzátéve, hogy a jelenleg kormány pedig éppen a rezsi csökkentésének oldalán állt mindig is.

Schmuck: elképzelésünk sincs, hogy győzzük le a válságot

Schmuck Erzsébet megjegyzésére, miszerint elképzelésük sincs, „hogyan győzzük le ezt a válságot”, a miniszterelnök úgy fogalmazott:

Szabó Tímea, lázmérés, koronavírus-teszt

Szabó Tímea képviselőnő felvetéseiről szólva, amelyekben a képviselő többek között a hőmérőzést (az iskolákban), valamint az éttermek és szórakozóhelyek 11 óra utáni bezárását kifogásolta, Orbán Viktor úgy fogalmazott:

A miniszterelnök a koronavírustesztek árának csökkentéséről szólva elmondta, „ha 30 ezer forint környékén jár egy teszt, és ezt a kormány lecsökkenti 19 ezer 500 forintra, ezért miért kell magunkat szégyellni?”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ami pedig az egészségügyben dolgozók béremelését illeti, a kormányfő elmondta,

és Kásler miniszterúrék azon dolgoznak, hogy ezt követően egy áttörő erősségű béremelést kaphassanak az orvosok is” – fogalmazott.

Végezetül a miniszterelnök elmondta: „nemzeti összefogással fogunk védekezni, együtt védjük meg Magyarországot. Ha az ellenzéki képviselők meggondolták magukat, csatlakozhatnak az összefogáshoz” – szögezte le.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 246 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Leo3
2020. szeptember 22. 21:22
Ballibek azt adják, amik. Ugyanis őket soha nem érdekelte sem az ország, sem a nép sorsa. Eddig valamennyiszer hatalomra kerültek mindig rombolás, rablás, és pusztítás volt a nyomukban.
gonterl
2020. szeptember 22. 11:24
Mindenkinek be van fogva a szája. Csak a pártok elölülői beszélhetnek. Befogott szájú képviselőket választunk? Ez az illiberális gyakorlat?
Vakfolt
2020. szeptember 22. 07:53
"Viszontválaszában Orbán Viktor elmondta: a DK elnökének mondata bölcs kijelentés, amelynek nyomatékot ad a személyes példa, köszönjük szépen! fogalmazott." Sitty, ez nagyon magas labda volt! Feci leszívatta magát ismét.
zolizolizoltan
2020. szeptember 22. 07:36
Nem a pártok fognak össze, hanem a magyar nép kényszeríti a pártokat összefogásra. Ettől fél Orbán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!