Közel hatezer kollégiumi férőhelyet kaptak vissza az egyetemek

2021. január 11. 20:21

A kormány hét felsőoktatási intézmény esetében váltott ki PPP-konstrukciós formában fenntartott kollégiumi férőhelyeket.

2021. január 11. 20:21
null

„A felsőoktatás szabadságához nélkülözhetetlen, hogy az intézmények minél önállóbban tudjanak gazdálkodni. Ehhez vagyonra, tulajdonra van szükségük – és a kormány támogatja is őket ezek megszerzésében”idézi Schanda Tamást a kormány honlapja. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese azzal összefüggésben beszélt erről, hogy a kormány 2020 végén döntött 5800 kollégiumi férőhelynek az egyetemek tulajdonába, illetve vagyonkezelésébe történő visszajuttatásáról. „A baloldali kormányok előszeretettel alkalmazták a PPP-konstrukciót, amely csak a résztvevő cégek számára volt kedvező. Mi leszámoltunk ezzel a kétes gyakorlattal, és azon dolgozunk, hogy az akkor okozott károkat helyreállítsuk” – mondta Schanda Tamás a mintegy 27 milliárd forint értékű tranzakcióval kapcsolatban. A kormány tavaly év végi döntésével hét felsőoktatási intézmény tíz kollégiumi épületét váltotta ki a PPP-konstrukciókból.

A baloldali kormány a Magyar Universitas Program keretében 2004-ben indított el több mint 50 felsőoktatási projektet a köz- és magánszféra együttműködésében, 20 éves futamidővel. Az ún. Public Private Partnership (PPP) konstrukcióban oktatás-kutatási infrastruktúrafejlesztések, új diákotthonok építése, kollégiumok rekonstrukciója kezdődött meg 18 felsőoktatási intézmény bevonásával. Az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal felülvizsgálatai megállapították, hogy a finanszírozási és üzemeltetési kockázat nagy része az állami szereplőre, az intézményekre hárult. A 2004-2010 között megkötött projektek tartósan eladósították az egyetemeket. Tavaly megtörtént a felsőoktatási intézményrendszerben még hatályban lévő PPP-szerződések teljes körű jogi, pénzügyi szakértői felülvizsgálata, elemzése.

Ennek alapján a kormány hét felsőoktatási intézmény esetében váltott ki PPP-konstrukciós formában fenntartott kollégiumi férőhelyeket. A döntésben érintett intézmények (zárójelben kiváltott kollégiumaik) a Budapesti Corvinus Egyetem és Szent István Egyetem (Földes és Somogyi Kollégium), a Debreceni Egyetem (Campus Hotel, Kossuth Lajos I.-II.-III. Kollégiumok), a Dunaújvárosi Egyetem (Kerpely Kollégium), az egri Eszterházy Károly Egyetem (Leányka úti Kollégium), a Miskolci Egyetem (UNI Hotel), a veszprémi Pannon Egyetem (Hotel Magister, Központi Kollégium), a Semmelweis Egyetem (Elméleti Oktatási Központ) és a Szent István Egyetem (Diákhotel D-E-F épület). A kormány a kiváltáshoz 27 milliárd forintos forrást biztosított az intézmények számára.

Címlapkép: YouTube.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2021. január 12. 16:59
ezt is elloptaja Zorban
nyugalom
2021. január 11. 23:44
Libsik, csupor, stb?
Nehidd El
2021. január 11. 20:27
Emlékszem, amilyen büszkén hirdette az SZDSZ a PPP-konstrukció nagyszerűségét, amely "pénzügyi innovációval" ezermilliárdos károkat okoztak hazánknak, pumpáltak át a haverjaik kezébe, pl. mély szociális érzékenységgel kiharcolva nekünk, hogy az M5-ös legyen egész Európa(!) legdrágább autópályája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!