Merkely: Előny, hogy hazánkban már öt engedélyezett vakcina van

2021. január 31. 09:45

Az egyetem rektora elmondta, hogy az oltásnak semmilyen szövődménye nincs és ha két hónap alatt be lehetne oltani a lakosságot, akkor májustól biztonságban lehetnénk.

2021. január 31. 09:45

Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban – mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer, idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is. Hangsúlyozta: az oltásnak semmi szövődménye nincs, és a legjobb megoldás, hogy a védettséget egyéni, családi és nemzeti szinten megszerezzék az emberek. Megjegyezte: az oltás okozhat reakciókat, de korántsem járhat olyan súlyos betegséggel, mint amit a koronavírus okozhat. Ráadásul nem lehet előre jelezni, hogy kinél lesz súlyos lefolyású a megbetegedés – tette hozzá. Ha valakit beoltanak, onnantól kezdve szinte százszázalékos valószínűséggel el tudja kerülni a súlyos lefolyású megbetegedést, és az egész betegség egy náthává tud szelídülni – fogalmazott.    

A kínai vakcina olyan, amit már 50 éve alkalmaznak

Merkely Béla szerint előnyt jelent az, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van. Az a fontos, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, és minél gyorsabban történjen meg az egész nemzet szintjén az oltás, hiszen ez a feltétele annak, hogy vissza tudjon térni az ország a normális élethez, és a lehető legtöbb emberéletet tudják megmenteni – foglalta össze a rektor. Merkely Béla beszélt a kínai Sinopharm oltóanyagáról, amely technológiájában olyan, mint az influenza elleni vakcina, elölt vírust tartalmaz. Ez az a módszer, amit már ötven éve alkalmaznak, és jelentős tapasztalat van róla – közölte.    

A gyors oltás a kulcs

A rektor szerint meg kell adni a lehetőséget arra, hogy minél nagyobb számban és minél gyorsabban lehessen oltani. Az oltóanyagok sokasága többletlehetőséget ad – emelte ki. Hozzátette: azok az országok, amelyek elhúzzák az oltási programjukat akár egy teljes évre, sokkal nagyobb veszteséget szenvednek el, mint azok, amelyek képesek lesznek arra, hogy akár néhány hónap alatt beoltsák a lakosság jelentős részét. A beoltott és a betegségen átesett emberek így biztosítják azt a nyájimmunitást, amelynek köszönhetően az esetszámok radikálisan csökkenni fognak, és vissza lehet térni a mindennapi élethez – jelentette ki Merkely Béla.    

A vakcinákról elmondta: az AstraZeneca, a Sinopharm oltásai és Szputnyik vakcina már régóta ismert technológiára épül, a két legújabb mRNS alapú oltóanyag, a Pfizer/BioNTech és a Moderna viszont új módszerrel dolgozik. Utóbbi kettő előnye az, hogy a jövőben az új típusú világjárványokra sokkal gyorsabban lehet majd vakcinát előállítani, hiszen ha megismerik a vírus fehérjéit, akkor elképzelhető, hogy akár hat héten belül lehet megfelelő vakcinát gyártani.    

Növekvő bizalom az oltással kapcsolatban

Merkely Béla fontosnak nevezte az oltással kapcsolatos bizalmat. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon. Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt. A rektor kitért az Európában először Magyarországon alkalmazott új koronavírus-ellenes infúzióra is. Ezt az egyébként nem olcsó terápiát Merkely Béla olyan betegeknek javasolja, akiknek az immunrendszere gyenge, vagy jelentős krónikus betegségük van. Példaként hozta a szívelégtelenséget vagy a transzplantáción átesetteket. Hozzátette: a kezelés hasonlít a már hónapok óta használt vérplazma-terápiára.

(MTI)

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lilla
2021. január 31. 16:30
Elony, persze... Csak tul sok jelentosege nincsen. Phizer, Modena EU-bol alig jon. Oroszok harom honap alatt szallitanak 2m adagot, kinaiak negy honap alatt 5m adagot. A 65%-hoz kellene ugy 13m oltas...
Kriszta67
2021. január 31. 15:51
Most egységes a baloldal, a jobboldal, a közösségi oldalak. Merényi Attila 11000 orvos taggal rendelkező csoportját törölték az fb-ról, miután egyre több ország engedélyezte az ivermectint.
Kriszta67
2021. január 31. 15:45
Rohadjatok meg https://trialsitenews.com/slovakia-becomes-the-first-eu-nation-to-formally-approve-ivermectin-for-both-prophylaxis-and-treatment-for-covid-19-patients/?fbclid=IwAR3yg8ptxUaoA3rDO6WuV2jj9u1Mptd2jSYUL9d-W2Ql7n1N8FqRSN_vcag
Pikkelő
2021. január 31. 15:21
A kínai vakcina nincs engedélyezve attól, hogy kiadtak egy törvény ellenes kormány rendeletet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!