Nem hajlandók megkülönböztető jelzéssel ellátni az LMBTQ-mesekönyvet

2021. február 02. 08:34

A Labrisz Leszbikus Egyesület pert indít a fogyasztóvédelmi határozat ellen – számol be a Magyar Nemzet.

2021. február 02. 08:34
null

A fogyasztóvédelem határozata ellenére sem hajlandó megkülönböztető jelzéssel ellátni az első magyar LMBTQ-ideológiát tartalmazó mesekönyvet a Labrisz Leszbikus Egyesület – írja a Magyar Nemzet. A kormányhivatal megállapította: a Meseország mindenkié című kötet értékesítésével a Labrisz tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg, mivel nem tüntetik fel, hogy a mesékben a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. A hatóság hangsúlyozta: mivel a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, így sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik, továbbá arra kötelezte a szervezetet, hogy mindig nyújtson teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban.

A szervezet kijelentette: a Háttér Társaság segítségével jogi útra terelik az ügyet, továbbá minden olyan ismert mese ellen is kampányt indítottak, amelyek – véleményük szerint – áthágják a hagyományos nemi szerepek határait.

A szexuális kisebbség kampányára reagálva a Mi Hazánk Mozgalom is akcióba lépett. A Pagony könyvesbolt előtt tartottak sajtótájékoztatót, ahol – iránymutatásul a leszbikus egyesületnek – „Figyelem! A könyvben homoszexuális propaganda található!” feliratú matricával láttak el az LMBTQ-mesekönyvet, valamint a Pagony Könyvesbolt ablakára is felragasztottak egy megkülönböztető jelzést.

(Magyar Nemzet)

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. február 03. 07:58
"A szervezet kijelentette: a Háttér Társaság segítségével jogi útra terelik az ügyet, továbbá minden olyan ismert mese ellen is kampányt indítottak, amelyek - véleményük szerint - áthágják a hagyományos nemi szerepek határait." Amikor a protestánsok üldözését beszüntették, és szabadon gyakorolhatták hitüket, akkor a puritánok és hugenották kezdtek neki a katolikusok üldözésébe. Ilyen a dolgok természete. Erre a jogi útra nagyon oda kell figyelni, mert bár Magyarországon nem precedensjog van, de nem szabad teret engedni a buzifalóknak semmiben.
Dorset Naga
2021. február 02. 22:09
Majd az újságos vagy a könyesbolti alkalmazott megkérdi, hogy biztosan buzipropagandát akar-e a kedves szülő, vagy nagyszülő venni az unokának. Ha nem akkor ajánl valami régebbit, ezt meg visszaküldi mint eladhatatlan szemetet. Eccerű ez mint az ágybavizelés.
bpe
2021. február 02. 21:37
na, majd csak megjön az a jogállami hajlandóság!
MZXX
2021. február 02. 19:14
A megoldás egyszerű. Az Alaptörvény legutóbbi módosítása után (apa férfi, anya nő) meg kell alkotni egy gyermekvédelmi törvényt, ami tiltja a gyerekek egészséges szellemi, lelki, nemi fejlődésébe beavatkozni szándékozó, könyveket, filmeket stb. A nemi tévelygők és egyéb személyiség- zavaros polgártársak pedig játszanak azzal, amivel egyidősek, otthon, négy fal között. A gyerekeket pedig azért kell védeni tőlük, mert a gyerekek nem tudják megvédeni magukat. Az egészséges szellemű és lelkű gyerek a társadalom, közösség, nemzet jövője.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!