Várkonyi Andrea: Mindig jelen van az életemben a jótékonykodás

2021. május 28. 17:25

A Neked énekelek című zenés műsorban ezúttal a koronavírus árváinak gyűjtenek majd, az est egyik műsorvezetője Várkonyi Andrea lesz.

2021. május 28. 17:25
null

Vasárnap este kerül adásba a TV2 Neked énekelek című jótékonysági műsora, melyben újra láthatják a nézők Várkonyi Andreát. Mint a műsorvezető fogalmazott: akinek ismerik az arcát, annak alapvetés a jó ügyek mellett kiállnia, hiszen rájuk jobban odafigyelnek az emberek, jobban célba tudják juttatni az üzeneteket. 

Nekem mindig jelen van az életemben a jótékonykodás,

 nem úgy, hogy van egy adott célcsoport, ahol segítek, hanem hogy valamelyik szeretetszolgálattal női menedékotthonokban, de olyan is volt, hogy egy hajléktalannak állást szereztem konkrétan, és így mentettem meg az utcán levéstől, ilyenek mindig vannak” – mesélte.

A nézők több olyan előadást is láthatnak és hallhatnak majd, amik kifejezetten erre a műsorra készültek. Tavaly, a koronavírus-járvány első hulláma alatt láthatták először a nézők a TV2 műsorán a Neked énekelek című jótékonysági gálaműsort. Akkor közel 35 millió forint felajánlás gyűlt össze a koronavírus frontvonalában dolgozók számára – emlékeztet az Origo. 

Kép forrása: Facebook

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kovtib
2021. május 29. 10:33
Ma lesz a lagzi, ha jól tudom Gyulán.
CirmoS
2021. május 29. 08:06
Most ne hozzunk ide politikát. Csak magát a kapcsolatot. Az tutkó, hogy Várkonyit nem a szerelem hajtja! Én biztos, hogy nem venném feleségül házassági szerződés nélkül!... És ha nem akarna ilyenről hallani? Nos az mindent elárulna!!..
Robur
2021. május 29. 03:24
Aranyeső a... akarom mondani aranyásó.
bagira
2021. május 29. 02:39
Ballibsi oldal azt hiszi a házassággal Mészáros feléjük hajlik , köztudott Várkonyi baloldal vörös- libsi rtl tv üdvöskéje . Mészáros a szakmáját nem cseréli fel .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!