Diákmunka-kereső portált indítottak egyetemista fiatalok

2021. július 03. 15:41

A Diákmunkatérkép.hu célja, hogy kereshetővé tegye az interneten fellelhető valamennyi magyarországi diákmunkát.

2021. július 03. 15:41
null

Új internetes diákmunka-kereső portál indult Diákmunkatérkép.hu néven. Az oldalt egyetemista fiatalok fejlesztették azzal a céllal, hogy ingyenesen,

egy helyen, bárki számára hozzáférhetővé váljon az összes Magyarországon hirdetett gyakornoki- és diákmunka.

A platformot megalkotó egyetemista csapat szerint a kezdeményezés hiánypótló, és nagy segítséget jelenthet a fiataloknak már a nyári munkakeresésben is – ennek  jó bizonyítéka az első héten megjelenő többezer honlaplátogató.

A hazai diákmunkaszektorra relatíve kevés figyelem irányul, pedig

évi 50-80 milliárdos forgalmat generálnak a dolgozó fiatalok

– mondta lapunknak Szabó Miklós, az egyik ötletgazda. Szerinte a kormány 25 év alattiakra vonatkozó SZJA-mentesítésének terve robbanást hozhat az ágazatban, hiszen a tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező, nappali tagozatos diákokat jövő év januárjától akár teljesen adó- és járulékmentesen lehet majd foglalkoztatni.

A Diákmunkatérkép.hu-t itt érheti el.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2021. július 04. 14:01
Ugye nem Czeglédi Csaba a jogi képviselőjük!
Akitlosz
2021. július 03. 12:12
Hát keresni azt lehet! Munkát.
nagyandi
2021. július 03. 11:35
A kíváncsiság kedvéért ránéztem. Karcagi vagyok, és még itt is kínálnak diákmunkát. Már nem vagyok diák, de tetszett volna, ha ez pár éve is ilyen egyszerűen ment volna.
morty9896
2021. július 03. 11:32
És ebből a 80 mrdből mennyit vitt haza a Czeglédy amíg tehette? ... Mellesleg nekem tetszik, kell hogy a fiatalok jöjjenek és fejlesszenek az új látásmódjukkal
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!