Fidesz: a baloldal programjának egyik kíméletlen eleme a rezsicsökkentés megszüntetése

2021. december 27. 13:03

A nagyobbik kormányzópárt közleményében hangsúlyozza: az ellenzék továbbra is a multinacionális cégek oldalán van.

2021. december 27. 13:03
null

Úgy tűnik, hogy 2021 végére teljesen ismertté vált a baloldal kormányprogramja, amelynek egyik kíméletlen eleme a rezsicsökkentés megszüntetése – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője a közmédiához szerdán eljuttatott videónyilatkozatában.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: Márki-Zay Péter, a baloldal választott vezetője „ostobaságnak” nevezte a rezsicsökkentést, amelynek szerinte csak egyetlen módja van, mégpedig az, ha kevesebb vizet, áramot és gázt használnak a háztartások. De itt nem állt meg, ugyanis

– tette hozzá Dunai Mónika.

„A baloldal továbbra is a multinacionális cégek oldalán van”

Emlékeztetett: az üzemanyag világpiaci árának emelkedését követően a magyar kormány november 15-én befagyasztotta az üzemanyagárakat. Márki-Zay Péter azonban ezt is megtámadta, és azt mondta, hogy

semmilyen szociális komponenst nem tart indokoltnak.

„A baloldal láthatóan továbbra is a multinacionális cégek oldalán van, továbbra sem a magyarokat támogatja” – jelentette ki a fideszes képviselő. A Fidesz ezzel szemben ki fog tartani a rezsicsökkentés mellett, és nem hagyja, hogy elszabaduljanak a villany-, a gáz- és az üzemanyagárak, ahogy az sok más európai országban történt – hangoztatta Dunai Mónika.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
APA152
2021. december 28. 00:12
"a fideszes önkormányzat (!) kifizeti neki a villanyszámlát és még ad neki havi 3000 Ft életben maradási segélyt." Ne reklámozd a Fideszt ballibbancs,mert a gazdáid nem veszik jó néven. De gondolom csak véletlenül írtad ezt ide,ami megbocsájtható. Ami pedig a többit illeti (ha összeesik valaki az ajtóm előtt ) ne igyál rá hypót,hogy csak ti ballibbancsok vagytok olyan "jo enberek ". De ugye mindenki azt mond amit akar,amíg nem kell bizonyítania?
egynick
2021. december 27. 22:39
Nincs jobb-baloldal. Propganda van, 90%-os anyagi forrással. A maradék 10%-os forrásból kéne racionális, tömegek számára érthető pklitikát csinálni
Benedek Zsolt
2021. december 27. 14:55
„A baloldal továbbra is a multinacionális cégek oldalán van” https://www.youtube.com/watch?v=Upz03jCJaZk
Rocktoberi
2021. december 27. 14:52
Makizay ütős kampányt folytat. Köszönjük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!