A „cenzúra” miatt nem vette át a Junior Prima díjat egy fiatal színész

2022. szeptember 22. 14:54

Vilmányi Benettet feldühítette, hogy megkérték: a beszédében ne politizáljon.

2022. szeptember 22. 14:54
null

Kedd este színház-, film- és táncművészet kategóriában osztották ki a Junior Prima díjat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díjat végül csak négyen vették át, a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett „megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat”. A Telex megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de

annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett.

Mint mondta, előzetesen két fix mondattal számolt, ez a két mondat pedig nem volt mentes a politikától, szerinte ugyanis nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Miután ő volt az első, akit szólítottak, a kérés és

az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni, így végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott.

Ebben többek közt arról beszélt, hogy a politika és a kultúra összetartozik, és bejelentette, lemond a díjról, dacára annak, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik. Vilmányi a Telexnek úgy fogalmazott, nyilván lehetett volna ezt sokkal méltóságteljesebben is csinálni, magát a gesztust viszont nem bánta meg, és mint mondta, az elismerést sem fogja utólag átvenni.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marinar60
2022. szeptember 23. 09:16
"Hegyek vajódtak, s egeret szűltek."
LancelotDuLac
2022. szeptember 23. 08:43
Éljen a szovjet-magyar vörösdemokrácia!
sheu
2022. szeptember 22. 21:09
Ha valaki El Quro idejében utasította vissza a díjat, mert mondjuk embereket vertek agyon az utcán, meg lőtték ki a szemüket, azt meg is érteném. De itt jelenleg egy teljesen legitim hatalom van kormányon, akikkel lehet szimpatizálni meg nem, de nem vitatható, hogy a társadalom jelentős támogatottsága van mögöttük. Aki ezt nem veszi tudomásul, és siránkozik meg nyavajog, az magát a demokráciát köpi szembe, mint ez az amúgy jelentéktelen valaki. Nagyon erőltetett és művi ez a demokráciaféltés a részükről.
MZperXXL
2022. szeptember 22. 20:48
"nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó." Leonardo da Vinci politizálása valahogyan nem rémlik ... csak alkotott. Nyilván kisebb művész volt, mint V. Benett. Bárki bármit is gondoljon. :P
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!