Gyurcsányék eltaktikázták magukat, váratlan helyről nyomtak kokit a fejükre

2023. január 09. 06:53

„A pártos érdekek soha semmilyen rendszerben nem írhatják felül a választók érdekeit” – Kunhalmi keményen kritizálta a Gyurcsány-pártot.

2023. január 09. 06:53
null

A kormány összesen 44 milliárd forintot oszt szét a városok és a kerületek között a rezsidrágulás kompenzálására. Korábban közzétették a listát azokról a tízezer lakos feletti önkormányzatokról, amelyek támogatást kapnak az energiaáremelkedés miatt.

A dokumentumból kiderül, hogy hat ellenzéki vezetésű kerület, Óbuda (III. kerület), Újpest (IV. kerület), a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros (IX. kerület), Újbuda (XI. kerület), a Rákospalotát, Pestújhelyt, Újpalotát magába foglaló XV. kerület, és Pestszentlőrinc-Pestszentimre, azaz a XVIII. kerület nem kap támogatást, mivel vezetőik nem egyeztettek az ügyben Láng Zsolt kormánybiztossal.

Kunhalmi Ágnes, MSZP-s politikus, országgyűlési képviselő a fővárosi rezsitámogatások ügyében nyilvánult meg szokatlanul kemény hangon a Facebook-oldalán, és

kritizálta nyíltan a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíciót.

Az MSZP-társelnök azért fakadt ki, mert a DK-s vezetésű kerületek eltaktikázták az állami rezsitámogatást, így százmilliós nagyságrendű központi kompenzációtól esett el a hat budapesti kerület, amely nem ült tárgyalóasztalhoz az egyeztetésekre kijelölt Láng Zsolt kormánybiztossal. 

 

Beszólt a DK-s polgármester ellenzéki társainak, mert „megcsókolják a morzsákat dobáló kezet"

„Őszintén meglep, hogy szép számmal vannak közülünk, akik bedőlnek ennek és megcsókolják a morzsákat dobáló kezet. Lelkük rajta" - közösségi oldalán Kiss László. A DK-s polgármester arra reagált, hogy megjelent a 2023-as költségvetés módosításában egy melléklet, amely szerint állami kompenzációt a megnövekedett rezsiköltségek miatt az önkormányzatok.

 

Kunhalmi Ágnes így fogalmazott bejegyzésében: „A politikában legitim a pártverseny. De a pártos érdekek soha semmilyen rendszerben nem írhatják felül a választók érdekeit. Rendszerellenzékiséget nem azzal kell bizonyítani, hogy az embereknek járó forrásokért nem teszek meg mindent a kormánynál, hanem azzal, hogy

és nem elzárkózom az ellenzéki együttműködéstől.

Ha a mindenkori kormánnyal való együttműködés nem jár elvtelen elköteleződéssel, akkor mindig az emberek érdekét kell első helyen szem előtt tartani, és bizony tárgyalni kell a forrásokért a kormánnyal.” 

Nyitókép: Facebook

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2023. január 10. 09:03
országosan megteremtem a feltételeit az igazi ellenállásnak és a későbbi kormányváltásnak, No, aztán ki állna ellent és kinek? Csak nem ti, a jelenlegi kormánynak vagy esetleg a nép nektek? Nincs kormányváltó hangulat, nincsen forradalmi helyzet sem. A "barátaitok" által generált válsággal küzd a nép is, a kormány is. Úgy tűnik, még a "szocializmusban" tanultakat sem tudtátok megjegyezni. Aztán kivel lenne leváltva ez a kormány? Talán csak nem az őszödi Jellasicsra vagy a libás Haynaura gondoltatok? Coki, kedves elvtársnő, de jó nagy!
machet
2023. január 09. 17:31
Ugyan már valaki mindig megmondja hogy melyik ez és melyik az.Attól függően neki mi a jó.Ez maga a politika.
KBA98
2023. január 09. 17:14
tán csak nem vizet iszik?
edico
2023. január 09. 13:37
Mit iszol Feri?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!