Hodász András: „Kamaszkoromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is”

2023. február 11. 12:19

Hodász András saját traumájáról is írt Pető Attila elítélése kapcsán.

2023. február 11. 12:19
null

A Papifrankó Youtube-csatornáról ismert Hodász András a SzemLélek portálon vallotta be, hogy kamaszkorában szexuális visszaélést követtek el ellene.

„Magam is érintett vagyok: kamaszkoromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is” – írja a Szemléleken Hodász András, akit korábban saját kérésére  Erdő Péter bíboros mentett fel a papi szolgálat alól ideiglenes jelleggel.

Hodász annak kapcsán számolt be a vele történtekről, hogy másodfokon is bűnösnek találta zaklatás miatt a bíróság Pető Attilát, azt a 36 éves férfit, akit több mint húsz évvel ezelőtt, tizenhárom éves korában egy katolikus pap, az azóta a papságból elbocsátott Szűcs Balázs molesztált. Balázs atya ellen 2015-ben indult egyházi vizsgálat és büntetőeljárás, 2016-ben pedig kitették az egyházból. Az egyház feljelentette ugyan a rendőrségen is, de a világi jogszabályok miatt az eljárás nem folytatták le. Korábban Pető Attila testvére évekig zsarolta Balázs atyát, a hallgatásért pénzt kérve cserébe. Ezért Pető testvérét jogerősen elítélték. A molesztálási ügy már régen lezárult.

Ez az eljárás azonban nem a molesztálással kapcsolatos közvetlenül, hanem egy magánvádas eljárás, ami Pető ellen azért indult, mert miután többször írásban fenyegetőzött budapesti és veszprémi főpapi liturgiák megzavarásával, Snell György és Süllei László bejelentést tettek, és a távolságtartás elrendelését kérték a hatóságoktól. Azt, hogy az ügyből bírósági eljárás legyen, nem is a bejelentők, hanem az ügyészség kezdeményezte. A per tehát nem a gyermekbántalmazás kapcsán indult ellene, hanem attól teljesen függetlenül. Snell György azóta elhunyt a koronavírus-járványban. 

Hodász felidézte, „a bíróság az ítélet kihirdetésekor azt mondta, hogy

A katolikus egyház képviselői pedig azzal védekeztek, hogy ők mindent megtettek Attila ügyében” – tette hozzá.

Az írásból kiderült, hogy Hodász néhány hónappal ezelőtt részt vett egy baráti sörözésen, ahol a beszélgetés témája a szexuális abúzus irányába terelődött. Főként arról volt szó, hogy milyen lépéseket tehetünk a gyermekek védelmében. Az egykori atya azt az álláspontot képviselte hogy az „edukáció kulcsfontosságú, és a családias légkör is”. Majd azzal folytatta, hogy a társaság egyik tagja ragaszkodott ahhoz, hogy ezekről nem szabad beszélni egy gyerekkel, „mert ezzel csak felhívjuk a figyelmét a témára, és amúgy a legtöbb, amit tehetünk, hogy jó keresztény iskolába adjuk”.

Mint Hodász írta, el kezdtek vitázni, benne pedig „egy ponton bennem elszakadt valami”.

„Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulátlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt. Láttam a rettenetet a másik szemében, hogy most nekimegyek és megütöm, de én csak visszazuhantam a helyemre, és percekig megállíthatatlanul zokogtam” – idézte fel a történteket Hodász, majd magyarázatként hozzáfűzte, „ahhoz, hogy megértsük a megrugdosott ajtót, a felborított asztalt, a földhöz vágott üveget, tudnunk kell valamit: a szexuális visszaélés áldozatai nagyon erős, majdnem kezelhetetlen mértékű haragot élnek át, amit viszont a körülmények miatt elfojtanak magukban.

Itt megjegyezte hogy „a harag az élet normális eseteiben utat talál magának” (...)  De „abúzus közben azonban az áldozat nagyon gyakran lefagy, tehetetlenséget él meg, képtelen védekezni, képtelen kifejezni, hogy számára ez a helyzet nem oké, és így a benne lévő harag nagyrészt benne is marad”. Hozzátette: „újraéltem azt a múltbeli pillanatot, és annak a gyermeknek a haragja kiszakadt belőlem.”

Végül azt is megjegyezte,

Azt a bizonyos atyát régen elbocsátották a szolgálatból, megelőző intézkedéseket vezettünk be, gyermekvédelmi bizottságot állítottunk fel, a szemináriumi tananyagba beépítettük ezt a témát, képzéseket, konferenciákat tartunk” – sorolta Hodász András.

Az egyház Pető ügyében 2015-ben indított vizsgálatot, ugyanis a férfi ekkor tett olyan hivatalos bejelentést, ami alapján egyáltalán vizsgálatot lehetett indítani. Erre korábban az egyháziak kapacitálták őt, de addig nem tette meg. A bíboros ekkor azonban két héten belül felmentette az érintett papot minden szolgálata alól, és egy hónap múlva, miután az egyházi vizsgálat újabb eseteket tárt fel, megindította az egyházi büntetőeljárást a Vatikán felé. Az eljárás nem a médiában megjelent cikkek miatt indult el. Az egész egyházi eljárás úgy zajlott le egy éven belül, hogy az 1500 oldalas dokumentációt olaszra is le kellett fordítani. Róma pedig elsőként enyhébb büntetést szabott ki, mint amit a magyar fél kért az érintett papra, akit aztán a főegyházmegye újabb Vatikánnak küldött javaslatára laicizáltak. Az azóta elhunyt Snell atya korábban már bocsánatot kért Pető Attilától. 

Nyitókép: Youtube-képernyőfotó

***

 

Összesen 174 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sámson
2023. február 12. 08:18
Egy 2019 decemberi cikk: "A 91 éves, Franciaországban található Oise-ben tevékenykedő pap, Roger Matassoli holttestét múlt hónapban találták meg, és megállapították, hogy a kínzás mellett a halál oka a torkán lenyomott feszület volt, ami miatt végül megfulladt. Nem sokkal később elkapták a 19 éves elkövetőt. Kiderült, hogy a fiatal fiút már gyerekkora óta ismeri a pap, és ott dolgozott nála mint házvezető, takarító. A tinédzsernek meztelenül kellett elvégeznie a munkáját, a férfi pedig többször is molesztálta őt, és az évtizedek alatt másokat is, így valószínűleg bosszú áll a bűncselekmény hátterében. A tinédzser apját is molesztálta fiatalon a pap." https://ripost.hu/kulfold/2019/12/feszulettel-olte-meg-a-pedofil-papot-egy-19-eves-fiu
Sámson
2023. február 12. 08:11
difluss, "elülteti a kételyt, mint valami tüskét, mert mi van, ha tényleg igaz"? Az Egyház által elrendelt vizsgálatok eloszlatják a kételyt, és bizonyosságot adnak arról, hpgy az Egyház ártatlan! Ja nem, azt mutatják, hogy nagyon nagy a baj! https://www.vg.hu/kozelet/2018/09/a-nemet-katolikus-egyhazat-is-utolerte-a-pedofil-botrany Az Egyház által elrendelt vizsgálat 27 németországi katoliksu egyházmegye 38 ezer dokumentumát vizsgálta át. Az átfogó vizsgálat eredménye: több mint 3600 - többségében 13 év alatti fiú - gyermeket bántalmaztak szexuálisan római katolikus papok Németországban 1946 és 2014 között. Ez minden héten egy új kisgyermek áldozatot jelent 70 éven át. Sajnos arra semmi bizonyíték nincs, hogy a vizsgálat lezárulta után már nincsen a németországi katolikus papoknak újabb áldozata. Készült egyházi vizsgálat több országban is, Franciaország, USA, Írország, stb.
difluss
2023. február 12. 07:22
Ideje végérvényesen laicizálni Hodász Andrást. Ennyi lelki sérüléssel, belső konfliktussal nem alkalmas Isten igéjének hirdetésére, mások vezetésére Isten felé, a megnyugvást máshol kell keresnie. Állításának valóságtartalmát a legszigorúbban ki kell vizsgálni, ami persze, ahogyan ez az ilyen ügyekben lenni szokott, a rengeteg eltelt év okán sosem egyszerű, ezért leginkább csak az Egyházba vetett bizalom rombolására alkalmas, elülteti a kételyt, mint valami tüskét, mert "mi van, ha tényleg igaz", holott rengeteg tanulmány bizonyítja, hogy az Egyházon belül egyáltalán nem gyakoribb a visszaélések száma, sőt kevesebb, mint bármely más szociális-nevelési körben. Természetesen egy is sok, és támogatom a legszigorúbb büntetést. A papság nem való mindenkinek, sőt! Andrásért csak imádkozni tudok. Nem értem, miért választotta ezt a hivatást, talán csak az ezzel járó egzisztencia vonzotta? Ahogyan azt sem értem, hogy ezzel az üggyel miért a nyilvánosság elé áll fröcsögve, miért nem az elöljáróit keresi fel. Szentgyónás alkalmával beszélt-e erről? Miért érezte úgy, hogy pont most kell neki ezzel előállnia? Megannyi kérdés.
Sámson
2023. február 12. 07:04
"Épp csak a legfontosabb nem derül ki a cikkből (Hodász atya őrjöngéséből): Egyházi, vagy civil volt az, aki abuzálta?" Hodász András így nyilatkozott: "Azt a bizonyos atyát régen elbocsátották a szolgálatból, megelőző intézkedéseket vezettünk be, gyermekvédelmi bizottságot állítottunk fel, a szemináriumi tananyagba beépítettük ezt a témát, képzéseket, konferenciákat tartunk”. Tehát "atyának" szólítja, így a római katolikus papok hívatják magukat (bibliaellenes módon), tehát római katolikus pap volt a megrontója. Sajnos a gyermekkorban átélt szexuális erőszak - különösképpen a homoszexuális nemi erőszak - megzavarhatja a gyermek nemi identitását, zavar alakulhat ki ebben, homoszexuálissá, sőt pedofillá, azaz elkövetővé is válhat a korábbi áldozat. Két bibliai idézettel zárnám: "Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van." (Jézus) 1 Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván. 2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes, illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; 3 Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; 4 Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; 5 (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?) (Biblia, Timóteushoz írt levél)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!