„Nemzet szégyenei”, Budapest Köztársaság és minden magyarban Petőfi – ezek voltak a nemzeti ünnep legütősebb mondatai

2023. március 16. 06:00

Szubjektív gyűjtésünk a nemzeti ünnepen elhangzott beszédekből.

2023. március 16. 06:00
null

„Ha két magyar összetalálkozik, jó esély van arra, hogy perceken belül három véleményen legyenek” – mondta a magyar néplélekről ünnepi beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök Kiskőrösön arról beszélt, a 19. század közepének Magyarországa is kereste, hogy merre szabjunk irányt a hazának, ezt a várva várt keresett szót és irányt pedig Petőfi adta meg a hazának. „Minden magyarban van egy kis Petőfi, és Petőfiben ott van minden magyar” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a szabadság magyar nyelvjárását Petőfi teremtette meg, a magyar pedig „a szabadság legsikerültebb nyelve”

Petőfit megidézve Orbán Viktor arról beszélt, ma is „Látjuk, ahogy fellázad, amikor idegenek akarják megmondani a magyaroknak, hogyan éljenek. Látjuk, ahogy szembefordul a világ hatalmasaival, akik újra be akarják olvasztani a magyarokat egy európai szuperállamba. Látjuk, ahogy odakanyarintja a 12 pont elé, hogy legyen béke.”

ígérte Orbán Viktor. 

A miniszterelnök teljes beszédét itt tudja meghallgatni: 

Onnan mondták, hogy mindenki megértse

Míg Orbán Viktor Petőfiről és a békéről értekezett, Dobrev Klára budapesten a végső harcot hirdette meg. A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője pártja Egyetem téri rendezvényén úgy fogalmazott, „Ez lesz az utolsó csatánk, de ezt közösen meg kell küzdenünk és meg kell nyernünk!”. Dobrev ugyanis attól tart, hogy a kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból, amivel szemben csak pártja képes erőteljes alternatívát állítani. „Innen mondjuk, hogy mindenki megértse: Európai Magyarországot kíván a magyar nemzet!”, mondta, majd hozzátette:

A rendszerváltozás korszakára visszautalva az EP-képviselő azt fejtegette, akkoriban „Közösen akartuk, hogy soha többé ne kelljen egyetlen fiatalnak sem disszidálnia, ha boldogulni akar”, ezzel szemben szerinte most erre kényszerülnek fiataljaink. Azt nagyvonalúan kihagyta szónoklatából, hogy férje kormányzása egyebek mellett azért a beszédért vált hírhedté, amelyben Gyurcsány Ferenc maga azt mondta: „El lehet menni ebből az országból!”.  

„Legyetek büszkék arra, hogy szabadok akartok lenni!” Ezt már Gyurcsány Ferenc mondta ugyanazon a színpadon, amelyen felesége is felszólalt. A Demokratikus Koalíció elnöke felhívása után nyomatékosított is: „Merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben jogfosztottak lesztek, és előbb utóbb nem a nemzet büszkeségeivé, hanem szégyeneivé váltok!” Ezt egyébként saját hallgatóságának üzente. 

De üzent persze politikai ellenfeleinek is. Nekik azt mondta, „Ha a kormány hazafiatlan, törvénytelen, akkor nem tárgyalunk, hanem küzdünk. A talpnyalóknak és kollaboránsoknak azt tudom mondani,

A villában élő, jelentős vagyonnal büszkélkedő Gyurcsány Ferenc egyik legerősebb mondása azonban talán az volt, amikor úgy fogalmazott, „Közületek valók vagyunk”. A pártelnök egyébként az ünnepen vallotta be, hogy Petőfit és Adyt olvasva jött rá, vannak nála jobb költők is. 

 Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára beszédét itt hallgathatja vissza: 

Néhány perc Karácsony

Mondott egy egészen rövid beszédet Karácsony Gergely is. A főpolgármester leginkább egy közjogi nonszensszel hívta fel magára a figyelmet: kijelentette ugyanis, hogy Budapest köztársaság. Bár inkább Magyarország fővárosa, amely önálló államisággal természetesen nem rendelkezik, a város első embere kijelentését egy „és az is marad!” felkiáltással toldotta meg. 

Karácsony Gergely beszédét itt teljes terjedelmében meghallgathatja: 

Nyitókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőháza előtt 2023. március 15-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. március 16. 17:04
Karácsonynak Budapest köztársaság? Ennyire hülye hogy lehet valaki?
Palatin
2023. március 16. 10:31
Tegnap sétálgattam a városban, sokfelé. Még a gyurcsányista mocsokba is belehallgattam, csak messziröl, mert nem bírtam még a szagukat sem elviselni. Megmondom öszintén, hogy ma elöször érztem azt, hogy a Gyurcsány + Dobrev +DK gyomorforgató jelenlétével nem lehetne méltón megtartani még a legfelemelöbb nemzeti ünnepeket sem. Budapesten már nem érzi igazán jól magát az ember, hacsak egy csipetnyi igényessége is van, nemcsak a dugók, a kosz meg Karácsony miatt. Már a légkör is valahogy mérgezett, Gyurcsány-szagú. Nem csoda, hogy Orbán is Kiskörösre megy ünnepelni. Én azt ajánlom a miniszterelnöknek járja körbe az ünnepeken a magyar vidéki városokat, hagyja a bunkó gyurcsányistákat a fövárosban magára. A puszta jelenlétük is viasszataszító. Akik elmennek a rendezvényeiker, azoknak úgy kell. Valahogy olyan áporodott, a kommunistákra emlékeztetö büz kering a levegöben Budapesten. A vegyészek szerint az igazi kommunista büz összetétele a következö: Pankotai Lili vizelete + Gyurcsány lábszaga + Dobrev hónaljszaga + Karácsony dezodorja + Gréczy... na szóval annak az izének a szaga + Vágó Ístván véletlenül eleresztett pukija + egy hónapig egyfolytában hordott Ávos csizma büze egyenlö arányban elkeverve, és hozzá még izlés szerint egy-két csipetnyi záptojás leve hozzá csurogtatva. Minél közelebb mész a DK-hoz ez annál orrfacsaróbb. Jobb ötletet, mint hogy Kiskörösön ünnepelni Március 15.-ét, nem tudok elképzelni. Én azt ajánlanám Orbánnak, hogy minden ünnepi megemlékezést más és más városban tartson meg. Budapesten meg hadd idétlenkedjenek a gyurcsányista hordák. Velük semmiben nem lehet kooperálni, még a lagalapvetöbb nemzeti témákban sem..... Maradjatok egymás között, ti bugris, gyülölködö DK-s bunkók.
Micó
2023. március 16. 09:12
Akinek 100 év nem volt elegendő, hogy megértse mi az a baloldal, az tényleg hülye.
Jason Bourne
2023. március 16. 09:11
"Gyurcsány Ferenc egyik legerősebb mondása azonban talán az volt, amikor úgy fogalmazott, „Közületek valók vagyunk”." Nem hazudott, már ami a gyökereket illeti. A DK vezetőinek és tagjainak zöme Fletóhoz hasonló egykori proligyerekek, Dobrevhez hasonlóan egykori pártfunkcik, ÁVÓ-sok, Impexesek vagy azok leszármazottjai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!