Negyven éve mutatták be az István, a királyt

2023. augusztus 18. 21:11

Szörényi Levente és Bródy János rockoperáján generációk nőttek fel.

2023. augusztus 18. 21:11

A negyvenéves István, a király rockoperán generációk nőttek fel – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az István, a király legfrissebb színpadi változatának előbemutatóján péntek este a Papp László Budapest Sportarénában.

Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját ezúttal Novák Péter rendezésben és koreográfiájában láthatja a közönség.

Nagy Márton rövid köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a 156 éves Magyar Posta – ugyanúgy, ahogy az István, a király – mindig meg tudott újulni. A miniszter szerint a Magyar Posta a logisztika területén, a digitalizáció és a pénzügy területén a kor elvárásainak kell hogy megfeleljen, és ehhez elengedhetetlennek nevezte a postai dolgozók segítségét.

Az előbemutatót a Magyar Posta és a Postakürt Alapítvány szervezésében tartották meg Novák Katalin köztársasági elnök részvételével.

Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy negyven éve éppen ezen napon, 1983. augusztus 18-án mutatták be először Budapesten az István, a királyt.

Szombaton két alkalommal is bemutatják a klasszikust

Az 1983 óta számos feldolgozást, előadást megélt István, a király legfrissebb színpadi változatát szombaton két alkalommal mutatják be (15 és 20 órától) az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Papp László Budapest Sportarénában.

A másfél órás előadás három színpadon zajlik, gyermekkórus és tánckar is közreműködik benne. István királyt Koltai-Nagy Balázs, Saroltot Schell Judit, Gizellát Horányi Juli, Koppányt Baricz Gergő, Rékát Herczku Ágnes, Tordát Köteles Leander, Asztrikot Orosz Ákos, Vecelint Kardos-Horváth János alakítja.

A rockopera új előadása szombaton a Duna Televízióban 20 órától lesz élőben látható.

(MTI)

Nyitókép: Shutterstock
 

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cccbasatu
2023. augusztus 19. 06:47
Valóba nagyot alkotott a szerző,le a kalappal előtte.De remélhetőleg megéri amikor az Orbán a király rock operát is megalkotja.Legalább is erre tart az ország azaz vissza az időbe! Nem véletlenül vannak főispánok,vármegyék és bérrabszolga jobbágyok,summások,/közmunkások/ a mai Magyarországon!Mellesleg vannak már rongy bárók,grófok csak még nem lettek valódi kékvérüek,de remek orvosaink pénzt és időt nem kímélve keményen dolgoznak azon hogy ne csak a reklámokba legyen kékvér!
connorj
2023. augusztus 19. 01:17
És most: https://m.youtube.com/shorts/Ljlbq1Rn7ns
DrPepper
2023. augusztus 18. 23:31
Ott voltam a bemutatón. Valójában már a főpróbát is láttam, mert akkoriban a Liget mellett laktunk és esténként elég jól hallatszottak a próbák. A mű kedvéért Királydomb névre átkeresztelt egykori szánkódomb öt perc sétára volt, úgyhogy mire elérkezett a bemutató nagyjából ismertem már az egészet. Azóta többször láttam már, több szereposztásban, örök klasszikus.
SzaboGeza
2023. augusztus 18. 22:51
Akkor itt az ideje megünnepelni, az alkotóit!!! Így vagy úgy?:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!