Póka Egon lánya a Telex cikkéről: Meg sem próbál pártatlan, elfogulatlan vagy kiegyensúlyozott lenni

2023. szeptember 29. 17:30

Úgy emlékszik vissza apjára, hogy ha valakit megbántott, akkor tudott bocsánatot kérni, és tudott megbocsátani is.

2023. szeptember 29. 17:30
PÛka Egon

Póka Vanessza, Póka Egon rock-blues énekes, Máté Péter-díjas magyar basszusgitáros-zeneszerző lánya interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben mesél apja személyiségéről, az őt övező jelenségről valamint a fiatalok felé tanúsított figyelmességéről.

Póka Egon szellemisége

Póka Vanessza elmondta a lapnak, hogy két dologban biztos apjával kapcsolatban: volt olyan ember, akit élete során megbántott valamivel, de az sosem volt szándékos. 

„Az apám egész élete arról szólt, hogy adott: a közönségnek a zenéjével, a fiataloknak az iskola megalapításával, az oktatni vágyó zenészeknek a lehetőséggel, hogy taníthassanak. Szellemisége tovább él az iskolában” 

tette hozzá.

Úgy látja, hogy az édesapja, az alapító társai és az iskola tanárai „egy kölcsönös tiszteleten alapuló, összetartó közösséget hoztak létre, amely az elmúlt 25 évben folyamatosan gyarapodott - egyedülálló módon a szakmában”.

Durva szubkultúra, egy másik generáció

Ő egy jelenség volt, akit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Volt, aki rögtön tudta ezt szeretni benne, és volt, aki sosem”– nyilatkozta a zenész lánya. 

Póka lánya úgy véli, hogy apja egy másik generációból származott, egy durva szubkultúrából, és nagyon sok mindenen kellett átmennie ahhoz, hogy megteremthesse, amit létre akart hozni. Ebből fakadhat az, hogy olykor karcos és durva is tudott lenni. 

A diákok és a „kicsikéi”

Úgy emlékszik vissza apjára, hogy ha valakit megbántott, akkor tudott bocsánatot kérni, és tudott megbocsátani is. 

Az iskolában is mindig, mindenkinek segített, ha volt olyan diák, akinek nem futotta ételre, meghívta ebédre, mindezt úgy, hogy ne legyen kellemetlen a szituáció egyiküknek sem” – mondta a lapnak. A diákokkal való kapcsolatáról az énekes lánya elmondta, hogy ha volt olyan diák, akinek orvosi ellátásra volt szüksége akár egy enyhe nátha miatt is, édesapja minden kapcsolatát bevetette, hogy segítsen. 

Volt olyan, hogy baleset érte valamelyik tanulót, elsőként volt a helyszínen és segített bármiben , az irodája ajtaja mindig nyitva volt és bárki bemehetett”.

„Mindent megtett a „kicsikéi”-ért, mert neki mindenki a kicsikéje volt - fiú, lány, férfi és nő egyaránt”. 

2021 októberi búcsúztatásán is el tudtam mondani, hogy nekem rengeteg testvérem volt, ő minden diákjának apja volt egy kicsit. És igen, ezzel együtt tudott nagyon nyers, őszinte is lenni és volt, érthetően, aki ezt nem tudta elfogadni, akinek ez túlzó volt. 

A pocskondiázó cikk

A nemrég a Telexen megjelent, nagy hullámokat vető cikkel kapcsolatban elmondása szerint azt sajnálja, hogy 

„egyrészről meg sem próbál pártatlan, elfogulatlan vagy kiegyensúlyozott lenni 

– ami alapkövetelmény lenne, különösen egy ilyen minden szempontból érzékeny téma esetében”

„Másrészről pedig azt, hogy esély sincs a szembesítésre, nem tudja már sem megvédeni magát, lehetőség sincs a megbocsátásra” 

– tette hozzá.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Demeter Szilárd

Vendégszerző

Idézőjel

A Telex megtámadta az egyik legnagyobb magyar rockzenészt.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Martin Ethelwolf

Facebook

Idézőjel

Nincs az a ner-ellenszenvem, amitől ti egy csöppet is rokonszenvesebbek lennétek, na.

 

Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palmimi85
2023. szeptember 30. 17:57
Kedves Vanessza! Ha édesapád egy picit is hasonlított a apjára (Páka Endre tanár úrra), akkor egy nagyon kiváló ember lehetett, merthogy "a Póka" volt az iskolába az a a tanár, akihez bármikor lehetett menni "segítségért", minden problémánkra nyitott volt és senkit nem hagyott a bajban... Áldott legyen az emléke és a fiáé is!
cinkegolyó
2023. szeptember 30. 17:43
A ballibsik teljes erőbedobással támogatják a migrációt. Pedig a "csillogószemű" kedvenceik nem elégednek meg egy kis simivel, hanem durván megerőszakolják a nőket és nem ritka, hogy utána meg is ölik őket. Persze, ez nem ok arra, hogy örüljön az ember, ha a lányát attrocitás éri, de összehasonlíthatnánk azt a felindulást, amivel a liberális média az ilyen eseteket.
makapaka2
2023. szeptember 30. 10:56
Mi mást lehetne várni a Telex újságírójától?
Mireisz Csilla
2023. szeptember 30. 08:43
Hogy Pókával kapcsolatban mi az igazság, azt a szakembereknek/nyomozóknak kell kideríteni. 2 dolog furcsa csak az egészben, 1. 2021-ben meghalt Póka. Miért várták meg? Miért nem akarták még életében a megbüntetését? 2. Miért a libsik ugatnak gyerekvédelemről???? Pont azok, akik a pedofíliát meg a sok szexuális aberráltságot normálisnak, iskolában tanítandónak akarják????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!