Sokkhatás alatt a miskolci polgármester – a DK ráindítja Hegedűs Andreát

2023. október 25. 18:33

A DK-nak és az LMP-nek az a baja Veressel, hogy „túlzottan jó a viszonya a Fidesszel”.

2023. október 25. 18:33
GYURCSÁNY Ferenc

A múlt héten jelentette be Gyurcsány Ferenc, hogy Hegedűs Andrea, a párt országgyűlési képviselője lesz a DK és az LMP miskolci polgármesterjelöltje. Miskolcot jelenleg Veres Pál vezeti, akit 2019-ben civil szervezetek és az ellenzéki pártok is egységesen támogattak.

A helyi politikus, Hegedűs Andrea pénteken a Klubrádión elmondta, hogy „a DK-nak és az LMP-nek az a baja Veressel, hogy túlzottan jó a viszonya a Fidesszel”. Veres erre úgy reagált, hogy ő kifejezetten büszke arra, hogy mára elfogadják tárgyalópartnerként, harmonikus viszonyt sikerült kialakítania mindazokkal akik tehetnek valamit a város fejlődéséért. Szerinte ebbe a Fidesz, mint párt nem tartozik bele, de a kormány szakmai szereplői, olyanok, akik fejlesztéseket hozhatnak Miskolcra igen. 

„Ennek az eredménye például, hogy a befektetési politika a városra nézve kedvezően alakult. Ez látható abból, hogy eladtuk az összes ipari területet, csak az elmúlt másfél hónapban négy komoly bejelentés volt, több mint 140 milliárd forint értékben” 

– érvelt a polgármester.

„Egyelőre a sokkhatás még mindenkiben benne van” – mondta Veres kérdésre válaszolva. „Közvéleménykutatás is mutatja, hogy Miskolcon a többség az összefogás mellett van, egy olyan csapatot szeretnének látni a szavazólapon, amelyik képes tenni a városért” – tette hozzá polgármester. 

„Most kitisztult a kép, ehhez kell alkalmazkodnunk, ennek megfelelően kell kidolgoznunk a megfelelő taktikát a tárgyalásokhoz” – tette hozzá a polgármester.

Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. október 28. 10:59
Sokkhatás…ez olyan tv2-ős full-primitív cím…😂😂😂
lemez
2023. október 25. 19:46
Elképzelni sem lehet,hogy a dk szekta azt csinálja minden városban mint Budapesten.Most is átvette az iványi dk-ás szektától az emberek kifizetését.Mindent csinálnak,ahonnan pénzt lehet lopni.Pláne bún,ha a városért dolgozik a polgármester és csapata.Fél év alatt lerabolnák a városokat.Igaz most is ezt teszik,jó példa Zugló,Ferancváros ,húlyemúller.
nempolitizalok-0
2023. október 25. 19:27
A legtöbb ballibsi vezetésű teleoülésen egyre nagyobb a ballibsiket kísérő elmúlás bűze.
Ergit
2023. október 25. 19:11
Ungár Páter nem rég közölte, nem közösködnek a DK-val.... Vissza mindent! Mégis csak köpönyeg forgató ez is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!