A DK Plusz még azt is megmondja, mi az igazság Gyurcsány betegségéről

2023. november 27. 16:12

A DK mobilapplikációjából kiderül, hogyan kell értékelni a közvélemény-kutatási adatokat, sőt az is, elfogulatlan-e a média.

2023. november 27. 16:12
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Miután a DK Pluszban kiváló eredménnyel elvégeztem A diplomácia alapjai képzést, teljesen egyértelművé vált, hogy folytatnom kell a tanulást, hiszen a párt zseniális mobilapplikációja segít abban, hogy ne hülyén haljak meg. Ráadásul most, a második képzés során megtudhattam, hogyan kell kritikus szemmel olvasnom a közvélemény-kutatásokat, mert eddig úgy tudtam, meg kell nézni, hogy mely pártok mellett hányas számok vannak, s abból lehet vonni a konzekvenciát arra, hogy melyiknek mekkora a támogatottsága.

Ezt is ajánljuk a témában

De a helyzet korántsem ilyen egyszerű, derül ki a Gyurcsány-párt kisokosából, a szemináriumot egyébként Molnár Csaba ügyvezető alelnök, európai parlamenti képviselő, harmadállásban a Dobrev-féle árnyékkormány árnyék-kancelláriaminisztere, árnyék-miniszterelnök-helyettese tartotta. 

Kétszer is szerepel a rossz válasz

Bízva magamban a leckére egy pillantást sem vetettem, azonnal a feladatokra koncentráltam. Mint kiderült, az önbizalmam megalapozott volt, hiszen az első feladatban tudtam, hogy a közvélemény-kutatás az emberek véleményének és attitűdjének a mérésére szolgáló módszer és nem újságírói gyakorlat, nem a politikai hatalom gyakorlására szolgál, s még csak nem is a gazdasági folyamatokat elemzi.

A második kérdés esetében még egy DK-sról is nehezen lehetne feltételezni, hogy azt gondolja, a mintanagyság nem számít, csak a költségek növekedéséhez vezet vagy csak akkor fontos, ha sok ember vesz részt a kutatásban, így gyanítom, szinte mindenki tisztában van vele, hogy a mintanagyság meghatározza, mennyi ember véleményét mérik fel. 

Hogy milyen nehéz rossz válaszokat kitalálni, arra a harmadik feladat a jó példa, amelyben meg kellett nevezni két kutatási módszert, 

bár az is lehet, hogy ez csupán éberségi próba volt. Kétszer is szerepel ugyanis a közszolgálati plakátok és szórólapok osztogatása, holott nyilvánvalóan a telefonos kutatás és az online kérdőívek a jó megoldás.

Ezt követte a legérdekesebb kérdés, miszerint hogyan kell értékelni a közvélemény-kutatási adatokat. Ezek szerint a feladatsor készítője is tisztában van azzal, hogy ezek megbízhatóságát és reprezentatív voltát kell figyelembe venni, ehhez képest a pártvezetőik – de ez gyakorlatilag az összes politikai formációra igaz – azt a gyakorlatot követik általában, hogy a számukra kedvező eredményeket kritikátlanul elfogadják, a kedvezőtlenek esetében pedig hibahatárra, kis mintanagyságra, a tendencia hiányára és hasonló ostobaságokra hivatkoznak.

Többször is dicséretben részesültem

„A leckét 3 csillagos végezted el!” – közli velem Molnár, eszerint az applikáció fejlesztőjének még mindig nem sikerült rendesen megtanulni magyarul, de a bosszúságomat enyhíti, hogy megint osztályelső vagyok és a DK-s politikus nagyon büszke rám.

Hasonló dicséretben részesültem a következő feladatsor elvégzése után is. Tudtam például, nem igaz, hogy az eredmények torzítása nem elkerülhető és hogy csak a kutatók szándékain múlik, de az sem felel meg a valóságnak, hogy ez csak az adatok manipulálásával lehetséges. Ellenben az a helyes, hogy mindezt úgy lehet elkerülni, hogy a kérdéseket objektívan és elfogulatlanul fogalmazzák meg, a mintavételnek pedig reprezentatívnak kell lenni.

A média és a közvélemény című anyag érthető okokból különösen kíváncsivá tett, 

és talán még a felhasználók ebben a körében sem gondolja senki úgy – vagy csak az, aki trollkodni akart –, hogy a média nem képes befolyásolni az emberek véleményét, illetve csak a politikai pártok hozzáállását mutatja be, vagy csupán szórakoztat. Így nekem sem okoz megtalálni a helyes választ, miszerint a média a hírek, cikkek, műsorok révén képes befolyásolni az emberek attitűdjét, véleményét. Ahogy arra is rájöttem, hogy ellenőrizni kell a forrásokat, keresni kell az elfogulatlanságot és célszerű megvizsgálni a kutatási módszereket, amikor a médiából származó közvélemény-kutatási eredményeket elemezzük. S nem igaz, hogy nem létezik elfogulatlanság a médiában, de az sem, hogy az innen származó adatok mindig megbízhatóak. 

Biztos rossz az a válasz?

Ez már természetesen nem szerepel az applikáció tesztjében, de érdemes hozzáfűzni, hogy ilyen alapon az olyan cikkeket is érdemes kritikai attitűddel olvasni, amikor például a balliberális pártokkal szimpatizáló lapok a DK-közeli IDEA Intézet felmérései alapján írják azt, hogy soha nem látott magasságokba jutott el a Gyurcsány-párt. 

Ezután nekifutottam még az utolsó kérdéskörnek, amely a közvélemény-kutatások és a politikai döntéshozatal kapcsolatát firtatja. 

Talán még a politikával legelemibb szinten foglalkozó júzer is tudja, 

hogy a politikusok az adatok alapján jobban megértik az emberek véleményét, szükségleteit – bár ezzel kapcsolatban azért időnként felmerülhetnek komoly kétségek –, s nem az a válasz jó, hogy ezek a kutatások semmilyen hatással nincsenek a döntéshozatalra, de az sem, hogy nem használják ezeket a felméréseket. 

S itt volt még egy elvileg helytelen megfejtés, miszerint a politikai döntések csak a véletlenek eredményei. (Ám ha jobban belegondolunk, nem is biztos, hogy ez annyira ostoba válasz.) De az is nyilvánvaló, hogy a pártok rendszeresen használják a közvélemény-kutatásokat a kampánystratégiájuk kialakításához, és ezek alapján fejleszthetik a programjukat.

Jobbulást, elnök úr!

Így örömmel jelenthetem, hogy minden feladatot maximális pontszámmal abszolváltam, anélkül, hogy a DK-s fejtágítón vettem volna részt – ami külön öröm a számomra –, így az 5995 pontommal az Ezüst ligában küzdhetek. Újabb ezer pontokat kaphatnék, ha részt vennék azon a kurzusokon, amelyeken megtudhatnám, mit kell mondanom a barátaimnak a bérekről, illetve a panellakásban élőknek, viszont csak 100 pontot ér, ha megtudom az igazságot Gyurcsány Ferenc betegségéről. Ezek elvégzéséhez azonban nem fűlik a fogam, inkább csak jobbulást kívánok az elnök úrnak.

Nyitókép: Képernyőfotó/YouTube

 

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2023. november 27. 19:13
Annyit lehet tudni Feri betegségéről, hogy a rendszerváltás óta a legvisszataszítóbb, legundorítóbb alakja a magyar politikának. Ami egyébkén sugárzik belőle, a fejéről, minden gesztikulációjából.
I feel the earth move under my feet
2023. november 27. 19:10
Feri bameg... vegyétek már észre, hogy azzal, ha folyton azokat igyekeztek meggyőzni, akik különféle jellembéli/mentális fogyatékosságaikból eredeztethetően determináltan rátok szavaznak.. akkor maximum csak alulmúlni lesztek képesek eddigi választási eredményeiteket is. .. a rossz hír, hogy a választóitok komplementerét alkotó tömeg (a többség) meg nem hisz nektek.. Te nagy sakkozó vagy.. talán magad is felismered a mattot.. a nem, hát súgok: ez az!
KBA98
2023. november 27. 19:06
Ezt csak így lehet? Semmi bünti a befolyásolás miatt, a csalás miatt? A vén komcsi gengszter banda mindent megtehet 2023-ban vagy 24-ben?
Lombi
2023. november 27. 17:39
"A DK Plusz még azt is megmondja, mi az igazság Gyurcsány betegségéről" Hogy elmebeteg? Vagy alkoholista? Vagy mindkettő?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!