Kapás Boglárka bejelentette: a párizsi olimpiával zárná le pályafutását

2023. november 14. 10:33

„Utána maximum egy évig még levezető jelleggel úsznék” – mondta a világ- és Európa-bajnok úszó.

2023. november 14. 10:33
null

 A 30 éves magyar versenyző az M1 aktuális csatornának elmondta, úgy érzi, kijött abból a gödörből, amelybe a tokiói olimpiát követően került, a világkupa-sorozat és a rövidpályás országos bajnokság pedig önbizalmat adott neki, mentálisan rátalált a jó útra.

Egyre jobban mennek az edzések, jó erőben vagyok, most úgy érzem, el tudok menni Párizsig”

– fogalmazott a 2016-os riói játékokon bronzérmes úszó.

Kapás a december 13. és 16. között Győrben sorra kerülő viadalon szeretné teljesíteni az olimpiai szintidőt fő számában, 200 méter pillangón, illetve 400 méter vegyesen is célba veszi az ötkarikás szereplést. Hozzátette, nagyon szeretne utóbbi számban is rajthoz állni, az ugyanis egy jó bemelegítés lenne számára az olimpián. 

A párizsi olimpiára pályafutásom lezárásaként tekintek, utána maximum egy évig még levezető jelleggel úsznék, de már nem olyan színvonalon, mint most” 

– jelentette ki Kapás Boglárka.

(MTI)

Nyitókép: Mandiner / Trenka Attila

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. november 14. 17:10
Édes "kislány" legyen úgy, ahogy akarod! Isten áldjon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!