Gyurcsány Ferenc és Gábor György leült filozofálni: „Kell-e Istenben hinni?” (VIDEÓ)

2023. december 13. 20:13

„A kérdés az, hogy Isten teremtett bennünket vagy mi teremtettük az Istent?” – hangzott el a beszélgetés során.

2023. december 13. 20:13

Gyurcsány Ferenc Hát így című műsorának legutóbbi vendége Gábor György vallásfilozófus volt. A DK elnöke úgy vezette fel a beszélgetést, hogy „mindannyiunk életében van egy pillanat, amikor nagy kérdéseket teszünk fel magunknak. Mi az élet, mi az értelme, meg hát hogy van-e Isten?” 

Majd azzal folytatta, 

úgy tűnik, hogy Isten van. A kérdés az, hogy Isten teremtett bennünket vagy mi teremtettük az Istent?”

– hangzott el.

Gábor György valamivel később a beszélgetés során kijelentette, hogy „az nyilvánvalóan hit kérdése, hogy te a világot, önmagadat, a saját létedet a világban, az életvezetésedet Istennel értelmezed”.

Mi ad erőt a zsidóságnak?

Majd arról is beszélt, hogy „a zsidóságnál jelen van az a morális, etikai kikövezettség, illetve az a tudat, hogy az életnek van valami értelme, mert vezet valahová. Ez adja ezt az erőt ennek a népnek, hogy a legabszurdabb, a legtragikusabb, a legszörnyűbb pillanatban is azt mondja, mert azt kell mondani, hogy a történelem nem érhet így véget.

Nem érhet véget például a gázkamrában.

Az abszurd, ha az Isten alkotta ezt a történelmet” – szögezte le a vallásfilozófus.

Az ember gyűlöletre is termett?

Mindezek mellett Gyurcsány Ferenc arra is kíváncsi volt, hogy az embert a szeretet mellett gyűlöletre is teremtették-e. Erre Gábor György azt felelte, hogy

 igen, ez a gyakorlat. Ez a történelem.”

Ezentúl szó esett még a hit hétköznapi hatásairól is.

A teljes beszélgetést alább tekinthetik meg:

***

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
moricka13-3
2023. december 18. 14:22
Az viszont nem kérdés, hogy Gyurcsány Ferencben és Gábor Györgyben nemhogy nem kell, nem is szabad hinni, mert a világot, önmagukat, saját létüket a világban, életvezetésüket kizárólagosan, semmi mással, csak a mások feletti való teljes hatalmuk meglétével, vagy annak hiányával értelmezik.
syphax-2
2023. december 15. 06:28
Isten LÉTÉRŐL--vagy nem létéről--CSAK HITELES(!!!) EMBEREK beszélhetnek úgy, hogy érdemes legyen rá odafigyelni. HIteltelen "niemandok" locsoghatnak-fecseghetnek bármit, amit csak akarnak--a francot se érdekli. Szövegük kábé annyit ér, minthogy CSÖPÖG A VIZ A RETYÓBAN A SZARRA....vagy ilyesmik.
zsolt196969
2023. december 14. 19:02
Na a húgyos Fleto beszél istentől!!! Kevés volt a kannás te...
KBA98
2023. december 14. 17:19
Gyurcsány és a hit? ez egy vicc?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!