Összevesztek a parkolóhelyen, felgyújtotta haragosa kocsiját egy budapesti férfi

2024. január 19. 17:36

Rongálás bűntett elkövetése miatt indult eljárás, a kiégett kocsi birtokosa kártérítési igényt nyújtott be a 69 éves férfi ellen.

2024. január 19. 17:36
null

Nem mindennapi esetről számolt be közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). 

Egy 69 éves, XIX. kerületi sofőr nemes egyszerűséggel felgyújtotta egy haragosa (akivel a parkolóhelyen vesztek össze az elmúlt hetekben) autóját.

A budapesti rendőrség tevékenység-irányítási központjába január 10-én, hajnali 2 óra körül tettek bejelentést a pestlőrinci utcán égő gépkocsiról. 

Bár a katasztrófavédelmisek eloltották a kocsit, ám az a percekig tartó lángolás során így is jócskán kiégett. Mivel felmerült a gyújtogatás gyanúja, a XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozni kezdett az ügyben. Meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy a korábbi hetekben a szomszédos kerületben többször is volt afférja egy másik vezetővel, aki – a felgyújtott kocsi tulajnője szerint – méretesebb járművével azt a parkolóhelyet preferálta volna, ahová ő állt le. 

Hogy, hogy nem; a nyomozók bizonyítékot találtak arra, hogy a másik sofőr a gyújtogatás időpontjában a helyszín közelében járt, azonosítása után őt január 15-én XIX. kerületi lakásán fogták el. A 69 éves férfi beismerő vallomást tett, nagy vonalakban ő is a hosszabb ideje fennálló konfliktusra hivatkozott, részletesebb magyarázatot azonban nem adott. A gyanúsítottal szemben rongálás bűntett elkövetése miatt indult eljárás, a kiégett kocsi birtokosa kártérítési igényt nyújtott be vele szemben.

 

Nyitókép: BRFK, Facebook

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2024. március 04. 07:47
Ez nem (csak) rongálás. A gyújtogatás több mint rongálás, a következményei is, más b.jogi besorolást igényelnek.
Kozmosz
2024. január 19. 23:54
Az ilyen állatot kőfejtőbe kellene küldeni.
rugbista
2024. január 19. 20:17
Mostanában elég sok az efféle balhé. Lazítani kéne, polgártársak!
a-bukott-baloldal-nagy-bibikkel
2024. január 19. 20:02
"Égni kell annak, aki gyújtani akar."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!