Másodfokon is elítélték a DK-s Varju Lászlót

2024. február 22. 12:03

A képviselőt testi sértésben is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, a garázdaság és választás rendje elleni bűntett mellett. A tárgyalás első részén az ügyészeket és bírókat megfenyegető Gyurcsány Ferenc is részt vett, de az ítéletet már nem várta meg. A döntés részben jogerős.

2024. február 22. 12:03
Baranya Róbert
Baranya Róbert

 

Másodfokon folytatódott csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán a választás rendje elleni bűntettel, súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolt DK-s országgyűlési képviselő, Varju László büntetőpere. A bíróság ítéletet is hirdetett az eljárásban. 

A tárgyalásra a DK több vezető politikusa is eljött, így a bírókat és ügyészeket is megfenyegető Gyurcsány Ferenc, de a párt több tucat aktivistája is jelen volt bíróságon. 

A főleg idősekből álló DK-s szimpatizánsok a bíróság épülete előtt is demonstráltak Varju védelmében. Gyurcsány mellett eljött Rónai Sándor EP-képviselő és Gréczy Zsolt országgyűlési képviselő is, de a tárgyalás előtt hiába próbálták őket nyilatkozatra bírni az újságírók, a bukott miniszterelnök és párttársai nem álltak szóba a sajtó képviselőivel.

Garázdaság, testi sértés

A gyurcsányista politikus ellen 2020 áprilisában emelt vádat az ügyészség. Az egyik vádpont szerint Varju, a DK képviselőjelöltjeként, a 2018-as országgyűlési választások előtt, győzelmi esélyeinek növelése érdekében, visszalépésre akart bírni egy független képviselőt, akinek ezért anyagi ellenszolgáltatást ígért.

A másik két vádpont az ellenzék 2018 decemberi, MTVA székháznál okozott botrányához kapcsolódik, amikor is Varju politikustársaival együtt randalírozott az épületben, összetűzésbe kerülve az ottani biztonsági szolgálattal. A képviselő a vád szerint egy biztonsági őrnek nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott. 

A fenyegetőző Gyurcsány és az EP-képviselő Rónai Sándor is fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a tárgyaláson. Fotó:  Ficsor Márton (Mandiner)

A Fővárosi Törvényszék 2023 januárjában 

bűnösnek mondta ki a képviselőt garázdaság vétsége és választás rendje elleni bűntettben, és összesen 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

A bíróság ugyanakkor felmentette Varjut a súlyos testi sértés vádja alól. 

Folyamatos fenyegetőzések

A DK-s képviselő felháborodottam kommentálta az ítéletet, melyet „a putyinizálódó orbáni Magyarország legsúlyosabb kordokumentumának” nevezett. Persze pártelnöke sem maradt le mögötte, ő is megjelentetett egy fenyegetőző posztot, amelyre pár nappal ezelőtt Varju és a Momentumos Fekete-Győr András elleni büntetőpere kapcsán még rátett egy lapáttal

Fenyegetőzését az Országos Bírói Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közös közleményben utasította vissza, ahogy a Kúria és a Legfőbb Ügyészség is együtt adott választ Gyurcsány szavaira. 

Döntést hoz a Fővárosi Ítélőtábla

A mai másodfokú tárgyaláson az ügyész és Varju védője, az egykori igazságügyi államtitkár, Hankó Faragó Miklós is elmondta perbeszédét. Az ügyészség szerint a testi sértés bűntette is megáll Varju ellen, ezért súlyosításra tett indítványt és arra, hogy a bíróság szabjon ki a vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést. 

Hankó Faragó szerint viszont védence senkinek nem akart sérülést okozni és csak arra törekedett, hogy az ellenzéki petíciót beolvassák a tévében. Varju László csak védekezett a dulakodás során és ezt a bizonyítékok, a videofelvételek és a tanúvallomások is alátámasztják – mondta az ügyvéd. A képviselő az ügyvéd szerint jogos védelmi helyzetben volt. Hankó a vádlott felmentésére tett indítványt.

Varju László a tárgyaláson közölte: politikus-társaival együtt semmilyen bűncselekményt nem követtek el a 2018 decemberi akció során. Országgyűlési képviselőként pedig joga volt az MTVA épületében tartózkodnia. Varju a választás rendje elleni bűncselekményt is tagadta. Ezzel együtt egy kortesbeszédet tartott, amelyben a kormányt és a Fideszt vádolta mindenért. 

A Fővárosi Ítélőtábla délben hirdetett ítéletében részben megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és 

nem csak választás rendje elleni bűntettben és garázdaságban, hanem testi sértésben is bűnösnek találta.

Az első fokon kiszabott büntetési tételt, azaz a 900 ezer forintos pénzbírságot ugyanakkor a táblabíróság helyben hagyta. 

Az Ördög-ügyvédje-perben megvádolt Czeglédy Csaba is ott volt a tárgyaláson. Fotó: Ficsor Márton (Mandiner)

Az indoklás szerint egy országgyűlési képviselő nem hatolhat be csak úgy kedvére egy tévé-stúdióba. A vizsgált esetben pedig csak akkor akadályozták meg a biztonsági őrök a továbbhaladását, amikor nekirontott a biztonsági őrök sorfalának, hogy behatoljon a stúdióba. 

Provokatív, támadó jellegű volt Varju fellépése és kihívóan közösségellenes. 

– állapította meg a bíróság, hozzátéve, hogy az ellenzéki képviselőket nem érte jogtalan támadás.

A választás rendje elleni bűncselekmény kapcsán a rögzített felvételek alapján egyértelműen bizonyítottnak látta a bíróság azt is, hogy Varju felajánlotta  az anyagi ellenszolgáltatást az azóta már elhunyt Horváth Imre a független képviselőnek, aki korábban ezt tanúvallomásában is megerősítette. A befolyásolási törekvére egyértelmű volt – mondta ki az ítélőtábla. 

Mivel a testi sértés ügyében első és másodfokon ellentétes ítéletek születtek, a döntés csak részben emelkedett jogerőre. Varjuék ebbe kapaszkodva be is jelentették fellebbezésüket.

A képviselő a tárgyalás után a sajtónak nyilatkozva, törvénysértőnek nevezte az ítéletet. 

Elmondta azt is, hogy végig küzdeni fog az igazáért. Szerinte minden jóérzésű ember fellebbezne egy ilyen döntés ellen.

Nyitókép: Varju László a Fővárosi Ítélőtáblán (Fotó: Ficsor Márton/Mandiner)

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papalimapapa
2024. május 22. 10:43
Letöltendőt és kibaszni a Parlamentből. Utána pedig valamelyik óbudai mélygarázsban kapja meg azt a kezelést, amit a Csintalan kapott...
Hyazinth
2024. április 21. 22:50
"Vörös Rébék általment a Keskeny pallón: most repűl; Egy varjúból a másikba Száll a lelke, vég ne'kül S kinek ő azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár. Hess, madár!"
juniorsantos
2024. március 17. 11:20
A ,,d"egenerált ,,k"retén , csökött agyú , segg hülye , bányász békaember , KISZ vagyont ellopó , csaló - tolvaj - sikkasztó , kommenista - bolsevik - rákosista Varnyút nem kérni kellene arra , hogy takarodjon a Parlamentből ...,hanem vasvillával , szenes-szív lapáttal kell ELZAVARNI ELKERGETNI az Országház környékéről is !!!
Palatin
2024. február 24. 12:26
Minden DK-s végtelenül unszimpatikus, de Varjú mindegyiken túltesz. A személyi lapja így néz ki: Neve?: Varjú, Címerállata?: varjú, Alsógatyája?: gyapjú, Ismertetöjele?: nagyszájú, Angol nyelvtudása?: Hu ár ju? A hatalomhoz való viszonya?: szomjú, A hely ahol a büntársak találkoztak?: vályú, Melyik állatnak az intelligenciáját irigyli?: borjú.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!