Megelőzte Karácsonyt a pénzdobáló influenszer

2024. április 26. 16:16

„Virágültetés pipa, Karácsonynak pedig: puszi” – állt az Instagram sztoriban.

2024. április 26. 16:16
null

Nyitókép: MTVA/Nagy Zoltán

Ahogy arról április 14-én beszámoltunk, a Mobilfox telefontokgyártó cég sajátos marketingfogásának következtében ezresekért taposták le egymást és a virágokat a fiatalok a Deák téren. Szépréthy Roland, az esemény szervezője ezres címletekben kétmillió forintot szórt szét Budapesten – írja a Telex

Az eset nagy felháborodást váltott ki, mivel a fiatalok rengeteg frissen ültetett virágot tapostak el a Deák téren, aminek következtében Karácsony Gergely „Átverős pénzhullás helyett igazi virágeső” címmel tett ki posztot a közösségi oldalára, ahol azt is megírta, a lakossággal közösen fogják helyrehozni, amit a fiatalok tönkretettek. 

Szépréthy egy TikTok-videóban vállalta a felelősséget a virágok eltiprásáért, Karácsonynak pedig azt üzente, „ne rajtam keresztül próbáljon meg magának politikai figyelmet szerezni, ugyanis máshogyan is be lehet kerülni az újságokba”. Az influenszer április 25-én este többedmagával azonban megelőzte Karácsonyt: visszaültették az összes virágot. „Virágültetés pipa” – tett ki Instagram sztorit Szépréthy, „Karácsonynak pedig: puszi” – írta. 

 

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2024. április 27. 11:32 Szerkesztve
Ennyi akik tesznek is valamit nem csak írogatnak. Van mit tanulni k.g.
nemecsek-3
2024. április 26. 22:34
Karácsony megmondta, ez a rettenetes dolog nem maradhat következmények nélkül, felelős kell!!! ......választás előtt feltétlen
hlaci83
2024. április 26. 20:26
Már többet tett Pestért, mint a citromképű…
hegyaljai-2
2024. április 26. 18:23
Ő egy gyakorlatias ember, de ezzel a virágtaposással nem számolt. Hibázott. Beismerte, nem tagadta le. Nem kellett bizottságot létrehoznia a megoldásra. Pénze is volt, nem kell csodálkozni, hogy megelőzte Karácsonyt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!