Nem a kitűnőkből lesznek a topmenedzserek

2017. január 8. 23:41

Vekerdy Tamás
Dívány.hu

Karácsony Sándor a '30-as években leírta: az iskola nem normális hely. Az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolni, aki nem tudja. És még mindig itt tartunk, a rengeteg, különböző kisgyerekkel. Az iskola azt kérdezi: mit nem tudsz? Pedig azt kellene kérdezni: mit tudsz? Fütyülsz? Táncolsz? Robbanómotort építesz apád legnagyobb rémületére? Remek! Mutasd!

„»Pablo Picasso nem tudott megtanulni az iskolában írni, olvasni, számolni. Ma fogyatékosnak minősítenénk, pedig csak zseni volt. Steven Hawking korunk egyik legnagyobb tudósa, mégsem ment neki az olvasás az iskolában. Később azért szerencsére sikerült megtanulnia. A világ marhaságokat sugall, nekünk, szülőként az a feladatunk, hogy elhiggyük: nem a kitűnő tanulókból lesznek a topmenedzserek. Hanem azokból, akik a gyerekkorukat nagy testi, lelki biztonságban töltötték« - fogalmazott Vekerdy Tamás a Femina klub Thália színházban tartott beszélgetős estjén.
 
(...)

Iskolai beválás =/= az életben való beválás

Fontos tudni, hogy a tehetség általában deviáns. Letokolja magát, védekezik, nem akarja felvenni azt, amire nincs szüksége. Egy csomó mindent nem akar tanulni. Einsteinről még az egyetemen is azt tartották, hogy az a kis mulya. Egyetem után ült a padlásszobájában, nagyon romantikus hely lehetett, rengeteget hegedült és szivarozott, és közben megcsinálta a relativitáselméletet. 
 
A legfontosabb lenne megtanulnunk, és megtanítani a gyereknek, hogy érezzük jól magunkat. Legyünk azok, akik vagyunk. Mindenkinek más az ujjlenyomata, más a dns-e, a rendőrség legnagyobb örömére. Akkor miért nem nyilvánvaló, hogy belül, fejben is mindannyian mások vagyunk? 
 
Nem igaz, hogy csak az lesz jó az egyetemen, az életben, aki a legjobb az iskolában. Rendszerhiba, sőt, önpusztítás csak a pontok alapján ítélni a továbbtanulásról. Egy normális szisztémában akár a tiszta ketteseknek is joga lenne átlépni a következő fokozatba. 

Érdekes, hogy tudjuk, 1904-ben a 8 osztályos gimnázium 4. osztálya, a nagyjából 14 éveseké volt a legkönnyebb. Mert megfigyelték, hogy akkor kamaszodnak. Azóta eltelt több, mint 100 év, és tudományosan is bebizonyították számtalanszor, hogy a kamasznak más a működése. Élettani lustaságban szenved, pszichológiai értelemben ez az időszak egy második születés, rengeteg feladattal. És mit adunk ennek a korosztálynak? Hetedik-nyolcadikban kell a legkeményebben dolgozni, a maximumot hozni. Most felvételizel fiam, egy életre meghatározza a sorsodat, minden ezen múlik!

De hát az élet nem ilyen! Az élet kegyetlen! Verseny van!

És mit tehetünk mi szülőként? Nincs igaza azoknak, akik azt mondják, szeretgetésből, szabad játékból nem lesz rendes ember? Az élet nem ilyen! Ott teljesíteni kell!

Winkler Márta csinált annak idején egy kísérleti osztályt. Persze jártak a nyakára a tanfelügyelők, és folyton szörnyülködtek. Ha a gyerek elfáradt, hátramehetett a terem végébe, párnák voltak, lefeküdhetett, vagy nézhetett egy mesekönyvet, pihenhetett. De hát ez lehetetlen? Mi lesz, ha mind hátramegy, és nem jönnek vissza? Mikor fogja bepótolni azt, amikor lemarad? 

De persze mind visszajöttek, és nem pótoltak, mert megtanulták amúgy is, mert amikor figyeltek, akkor figyeltek. Hat hetet molyoltak azzal, hogy kidolgozzanak és előadjanak egy színdarabot. Márta, nem lesz egy így jó, hát nézze meg, a párhuzamos osztály rendesen tanul, mégis alig tudják tartani a lépést a tananyaggal. Maguk nem fognak végezni vele! Aztán megmérték a gyerekeket az év végén, és mindenben jobban lettek, mint a párhuzamos osztályok. Aztán a következő év végén is. Nyolcadikban is. Gimnáziumban is, sőt, még egyetemista korukban is. 

Miért? Mert ezek a gyerekek az életkoruknak megfelelő körülmények között tanulhattak, fejlődhettek, a lehető legtovább. És ez a kulcs. Minél tovább adjuk ezt a lehetőséget a gyereknek, annál simábban, jobban illeszkedik majd be felnőttként. És nem, nem fog 30 éves korában, a multinál hátramenni ledőlni.

(...)

Az iskola a gyerek dolga, nem az enyém

Aztán nagyon fontos, hogy nem szabad a gyerekkel tanulni. Mi lesz? Három perc múlva ott tartok, hogy Úristen, ez a gyerek buta. Nem olyan okos, mint amit gondoltam. Hát nem érted? Mit nem értesz ezen? Még három perc, és már nem csak buta, de jellemtelen is. Mit csinálsz az asztal alatt? Figyelek. Dehogy figyelsz, a kenyeret galacsinozod. Én itt a lelkem kiteszem, hogy elmagyarázzam a matekleckét, te meg még hazudsz is? Újabb három perc, és látom, ez a gyerek nem szeret engem. Egy kicsit én is kevésbé szeretem őt. Mindketten utáljuk a matekot. 

Ha csak lehet, idegen tanuljon a gyerekkel. Ha nem tudom kifizetni, egy osztálytárs is lehet. Bárki. Az a jó korrepetitor, aki beszélget. Igen, az én pénzemen. Azt hallgatom a szomszéd szobában a fotelből, hogy milyen volt a mozi? Mit csináltatok hétvégén. Legyen baráti a dolog. Az nem jó, hogy Miért nincs még kikészítve a könyv, hogy lássam, hol tartotok? Abból nem lesz igazi tanulás.

És a legfontosabb: az iskola a gyerek dolga. Nincs kártékonyabb, mint a Van leckéd? Nincs? Szerdán is ezt mondtad, azt látod, mi lett! Hol a tornacucc? Már megint ott maradt? Ezzel sehova nem jutunk. A gyerek a harmadik, legkésőbb a negyedik egyes után megtanulja, hogy meg kell csinálni. És hosszabb távon azok lesznek a jobb tanulók, akikre rábízzuk. Azok jobban fognak figyelni az iskolában is.

Karácsony Sándor a '30-as években leírta: az iskola nem normális hely. Az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolni, aki nem tudja. És még mindig itt tartunk, a rengeteg, különböző kisgyerekkel. Az iskola azt kérdezi: mit nem tudsz? Pedig azt kellene kérdezni: mit tudsz? Fütyülsz? Táncolsz? Robbanómotort építesz apád legnagyobb rémületére? Remek! Mutasd!

(...) 
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/27637

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Partnereink: