Minden dolgok könyve

Kulcs a félelmek legyőzéséhez – Kiss Márton rendező a Mandiner.családnak

2017. március 27. 23:08

Újabb bemutatóra készül a Kolibri Színház: Kiss Márton vendégrendező Guus Kuijer 1951-ben játszódó, Minden dolgok könyve című művéből készült szövegkönyvet fordította le és rendezte meg. Három férfi színésszel játszatja el az összes szerepet, a 9 éves főszereplőtől és családjától kezdve a kutyáján át a szomszéd néniig. A miértekről a rendezőt kérdeztük próba közben. Interjúnk.

Az előadás alapja egy regény. Mit érdemes tudnunk a szerzőről és a könyvről?

Bár Magyarországon már kiadták néhány könyvét, Guus Kuijer nálunk (még) nem nagyon ismert, miközben Hollandiában egy nagyon felkapott és közkedvelt gyermek- és ifjúsági író. Népszerűségét annak köszönheti, hogy rendkívül őszintén és nyitottan közelít olyan kényes témákhoz, mint például a családon belüli erőszak vagy a vallás – és mindezt úgy, hogy közben nagyon komolyan veszi fiatal olvasóit. 

Amikor 2-3 éve elolvastam a regényt, azonnal éreztem, hogy színpadra kívánkozik. Aztán kiderült számomra, hogy létezik már egy adaptáció, amit Richard Tullock ausztrál drámaíró írt, és amit Ausztráliában már színpadra is vittek. A mi előadásunknak viszont egészen más a koncepciója és a formavilága: ezt a sokszereplős darabot mi három férfi színésszel, régi gyerekjátékokkal, bábbal, babákkal játsszuk el.

Miről szól az előadás?

Ez egy kedves történet arról, ahogy egy 9 éves gyermek megtanulja, hogyan nézzen szembe a saját félelmeivel, környezetének – nagyon szigorú katolikus családja és a második világháború utáni világ – igazságtalanságával, és hogyan készüljön fel arra, hogy felnőttként is boldog maradhasson.  Amikor a kisfiút a darabban megkérdezik, mi szeretne lenni, azt válaszolja, hogy boldog. És ezt olyan természetességgel és egyszerűséggel mondja, ahogy más gyermek megemlít egy áhított foglalkozást. Amikor a körülötte lévők – elsősorban nők – segítségével rájön arra, hogy ezt csak akkor érheti el, ha megtanul nem félni, onnantól végig azért küzd, hogy megtalálja a „kulcsot” félelmei legyőzéséhez. 

Thomas története a gyermeki szív és a fantázia győzelme egyes felnőttek szigorú, erőszakos, és szűklátókörű világával szemben. Ugyanakkor egy közös fejlődési útról is van szó, hiszen a kisfiúnak úgy sikerül leküzdenie félelmeit és megváltoztatni a családjában uralkodó hatalmi viszonyokat, hogy őt ebben a küzdelemben nemcsak gyerekek, hanem felnőttek is segítik. És közben nemcsak őbenne történik változás, hanem a nőkben és végül az apában is.

Miért választottad, mi fogott meg benne?

Először is maga a történet fogott meg: az, ahogy egy 9 éves kisfiú látja a családját verbálisan és fizikálisan is bántó zsarnok apját, és ahogyan – a környezetében élők segítségével – ráébred arra, hogy ez nem természetes, hogy lehet másképp is élni, mint állandó félelemben. Thomas mindent leír a kockás füzetébe, a „Minden dolgok könyvébe”, amelyben megpróbálja értelmezni és feldolgozni a körülötte zajló eseményeket, amikre aztán rá is kérdez a családjában.

Nem egy kamaszos lázadás az övé, mint amilyet a bakfis nővére képvisel; ő sokkal naivabban, lelkesebben, megértőbben teszi mindezt. Ez alapvetően egy apa-fiú történet, amelyben végigkövetjük, ahogyan a „fáraó” (Thomas látja így apját) birodalma összeomlik. És mivel Thomas fantáziája rendkívül gazdag, a küzdelme ezen a nagyon infantilis, ugyanakkor különösen sokszínű fantáziavilágon keresztül zajlik, ami az egész történetet egyedülállóan humorossá és varázslatossá teszi.

Esetleg pár példán keresztül érzékeltetni tudnád ezt a színes fantáziavilágot?

Thomas a segítségére siető szomszédasszonyt, egy művelt, értelmiségi, férjét a háborúban elvesztő, a kisfiút a zene és az olvasás világán keresztül a külvilágra megnyitó özvegyasszonyt kezdetben boszorkánynak nézi.

Vagy: a nagyon szép, de a háború alatt szerzett sérülései miatt magát csúnyának látó, öngyilkosságra készülő, vízbe beugró lányt gyönyörű szép sellőnek látja, és ezáltal tulajdonképpen megmenti az életét. 

Végül: Thomas számára – az apa nagyon szigorú, a Bibliát szó szerint értelmező tanításaival ellentétben – Jézus hétköznapi ember, aki minden asztali imánál („Jöjj el Jézus, légy vendégünk…”) megjelenik a kisfiú előtt, és nem tartja bűnnek, ha valaki éppen villamosra mer szállni vasárnap, a „kötelező pihenőnapon”.

Ez viszont már nemcsak a gyermeki fantáziáról, hanem a hitről is szól…

Igen. Amikor elolvastam a darabot, arra gondoltam, hogy jelen pillanatban nincs még egy olyan történet Magyarországon, amelyik ilyen szépen és elfogulatlanul beszélne a hitről gyerekeknek. Anélkül, hogy ez egy szirupos vallásos darab lenne, vagy épp hatásvadász blaszfémiába fordulna.

Már az is különleges, ahogyan a Megváltót ábrázolja: Jézus nem a feszületen szürkén szenvedő alak, hanem a másikra odafigyelő, bizalommal teli, végtelenül empatikus, humoros, érdeklődő ember, akivel a kisfiú barátságosan társalog. Jézusnak is vannak problémái az apjával, aki éppen akkor tűnik el, amikor Thomast megverik otthon. A történet legvégén előkerül maga a Jóisten is – aki megnézi az előadást, annak majd kiderül, hogyan…(nevet)  

A darabban még sok bibliai motívum van: például az apa minden este felolvas a Bibliából, az egyiptomi csapásokat. Ezek hatására Thomas az apját fáraóként látja, és úgy próbál meg fellázadni ellene, ahogy Mózes tette az Úr segítségével. Ahogy a Nílus vize vérré változik, úgy önt málnaszörpöt az akváriumba, amiből aztán hatalmas családi balhé lesz.

Akkor Thomas apja nem a Sátán?

Nem. Sátán a kutya. (nevet) Ez nem vicc, tényleg így hívják azt az állatot, akitől Thomas szintén nagyon fél, és ezt a rettegését is le akarja győzni, akárcsak az apjával szembeni félelmét. De nemcsak a fiú, hanem az apa is fél, sőt retteg. Egy erős második világháborús trauma után a vallásba menekül, teljesen kizárva a külvilágot csak a Biblia tanításait követi, és ezt követeli meg családtagjaitól is.

Egyértelmű, hogy Thomasnak egész más a viszonya a hittel, a vallással, mint az apjának. Az ő hite gyermekien tiszta, őszinteségen és barátságon alapul, míg apja számára a hit egy eszköz, ami révén megvédelmezheti a családját a külvilág hatásaitól, akár erőszakkal is. Tehát nem azért veszi annyira komolyan és szó szerint a Bibliát, mert álszent ember lenne, hanem mert így próbálja összetartani a családját egy szétesett világban. Azaz nem gonoszságból, hanem szeretetből, féltésből cselekszik.

Lehet szeretetből verni valakit?!...

Természetesen nem, és pontosan itt bicsaklik meg az apa karaktere. Ő a család feje, ő parancsol. Ez Thomasnak természetes mindaddig, amíg a szomszéd néni révén nem találkozik a külvilággal. A könyvek, a zene és a beszélgetések révén jön rá, hogy nem ez a normális. Addig gondolkodás nélkül elfogadja az apa tekintélyét és feltétel nélkül szereti őt. A külvilág hatására azonban egyre jobban repedezik az apa által felépített közeg; a fiúnak kérdései lesznek, amelyeket aztán fel is tesz az apjának.

Mi hoz megoldást, katarzist ebben a nyomasztó világban?

A Thomast körülvevő, őt támogató nők titokban szerveznek egy zenehallgatós teadélutánt Thomasék lakásán. A kezdeményező a szomszéd néni, aki tűpontosan látja, mi történik ebben a családban, és a kisfiú támogatása révén próbál segíteni neki és az egész családnak. Ebbe a női körbe tartozik az egyedülálló nagynéni is, aki szintén egy erőszakos férjjel él, és aki a megalkuvó anyával szemben karakteresen képviseli a női oldalt, amit a fiú nővére is próbál követni. Végül „cinkostárs” lesz az apa uralmát alapvetően beletörődve, passzívan tűrő, azzal csak vészhelyzetben, a gyermek bántalmazása esetén szembeszálló anya is. Tehát a nők révén a nyilvánosság és a közösség ereje az, ami szétrobbantja a fáraónak látott apa piramisát.

„Az előadás egyszerre szól a családon belüli erőszak témájáról, a hitről, a barátságról és a szerelemről” – írja a honlap. Az első kettőt körüljártuk, de hol van a barátság és a szerelem?

Két baráti és szerelmi szál is van. Amikor Eliza, Thomas nővérének iskolatársa öngyilkosságot akar elkövetni, mert fél lába miatt csúnyának tartja magát, Thomas meglátja az önsajnálatban elmerülő lányban a valódi szépséget, és megígéri neki, hogy majd elveszi feleségül. Ő az egyetlen barátja Thomasnak, aki a kisfiúhoz hasonlóan látja a dolgokat.  A másik, valóban szerelmi szál: Thomas bakfis nővérének van egy udvarlója, akit az apa távol tart a lánytól, a lány minden igyekezete ellenére.

Miért három férfi játssza az összes szerepet, különösen, hogy ennyire fontosak a női karakterek?

A történetben valóban a nők azok, akik összefognak és segítenek a kisfiúnak és rajta keresztül az egész családnak. Amikor újraolvastam Guus Kuijer könyvét, nagyon megragadott egy gondolata. Van egy olyan rész a regényben, ami arról szól, hogy Thomas megpillantja Jézust, akin van valami nagyon furcsa, bár először hirtelen nem tudja, mi az. Végül mégis rájön, de szinte ki sem meri mondani, mert az már-már lehetetlenség: Jézus rettentően hasonlít a saját anyukájára!

Azt gondoltam, a családon belüli erőszak ábrázolásában egy sokkal érdekesebb nézőpont lehet, ha a Jézust játszó színész alakítja a történetben megjelenő összes női karaktert. Igazán izgalmas színházi helyzet, ha azt látom, hogy egy látszatra erős, kemény férfi bújik bele a gyenge, elnyomott nő karakterébe. Azáltal, hogy férfi színész jeleníti meg a játék erejével a női karaktereket, sokkal hangsúlyosabban kidomborodik a történetben a női oldal kiszolgáltatottsága, a férfiak által elnyomott helyzete, mintha egy törékeny színésznő képviselné a nők világát.

Ki a három férfi színész és miért éppen őket választottad?

Ruszina Szabolcs játssza Thomast, Mészáros Tamás az apát, Szanitter Dávid pedig Jézust és az összes női szerepet babákkal. Igazán komoly és összetett színészi kihívás Dávid számára, aki Jézust alakítja, hogy a saját maszkulin alkatát megtartva hogyan képes érzékenyen, empátiával, és finom humorral belebújni az összes női karakterbe. Mindezt viccelődés és hülyéskedés nélkül, komolyan véve az adott női karakter helyzetét, állapotát, szándékát – játsszon akár elnyomott anyát, nagyszájú nagynénit, lázadó bakfist, szerelemre vágyó, magányos féllábú lányt, vagy épp bölcs, művelt özvegyasszonyt.

Szabolccsal, Dáviddal és Tamással már dolgoztam korábban a Kolibri Színház számára rendezett első darabomban, a Csöngőben is, amely egy megtörtént esetről, a kaposvári gyilkosságról szólt. Azt gondolom mindhárom színész számára különleges kihívás az a fajta játékmód, amit ebben az előadásban megvalósítunk, és egészen másfajta színészi jelenlétet kíván, mint amit az eddigi munkáikban megszoktak.

Pár szót a díszletről: egy kisméretű színpadon van 20 darab nagy kocka és néhány játék...

A koncepció az, hogy az egész színpad egy gyerekszoba, ahol a szereplők játszanak: repülővel, autóval, villamossal, babákkal és magukkal a kockákkal is, amelyek egy nagy kirakósjáték részei. A kockákból a végére összeáll egy felnőtt méretű szőnyeg-kirakós, de előtte még felépítenek belőle egy piramist. A díszlet tehát folyamatosan épül, és a lényeg az, hogy miközben a három ember játszik, a gyerekjátékok, bábok, tárgy-animáció segítségével egyúttal megteremtjük magát a családot.

És a zenéről, amely hozzájárul Thomas ébredéséhez és az apa világának összeomlásához…

Sulyok Benedek pályakezdő zeneszerzőt kértük fel, hogy írjon a darabhoz eredeti zenét, kiindulva abból, hogy a kisfiú Beethovent hallgat a szomszéd néninél, de ezen kívül sok más zenei világ is megidéződik még.

És végül beszéljünk röviden a színházról is. A Kolibri Színház repertoárjára műfaji gazdagság jellemző és egyedülálló sajátossága az összművészeti jelleg – olvasható a honlapon. Ez mit is jelent?

Azt, hogy bábelőadás, prózai és zenés játék éppúgy megtalálható itt, mint a mozgásszínház vagy az opera. A hagyományos népi, klasszikus zenei, képzőművészeti és irodalmi értékeket képviselő darabokat és a mai szerzők új műveit egyaránt műsoron tartja a színház.

A Kolibri Színház másik különlegessége, hogy 0-18 éves korig mindenkihez szól, három helyszínen.

A Jókai téren elsősorban családi színházi előadások, mesejátékok és ifjúsági előadások mennek, az Andrássy úti Kolibri Fészekben az előadások a legkisebbekhez szólnak (0-9 éves korig), a Kolibri Pincében pedig az ifjúsági színházi előadások futnak.  Magyarországon a Kolibri Színház mutatott be először a 0-3 éves korú gyerekeknek csecsemőszínházi előadást (2005-ben a TODA, majd a Négy évszak és az Erdőn, mezőn, udvaron című produkciókat) és osztályterem-színházi előadást (2008-ban a Klamm háborúját).

És ha jól tudom, itt volt először önálló munkakörrel rendelkező színházpedagógus is…

Igen, Magyarországon gyakorlatilag elsőként, 2002-ben indította el a Kolibri Színház azt a programsorozatot, amelynek elsődleges célja az volt – és most is az –, hogy a korábban két, egymástól elváló világban létező színházi alkotó és középiskolás néző találkozzon és beszélgessen egymással, elősegítve ezzel a színház és a fiatalok közti kapcsolatteremtést és a színházi élmények feldolgozását. Ebben a párbeszédben mediátori szerepe van a dráma- vagy színházpedagógusnak, aki a nem-formális pedagógia eszköztárát alkalmazva hozza létre a közös gondolkodás színterét. A kisiskolásoknak szóló színházolvasó programokat, illetve a kamasz nézőknek szóló előkészítő vagy feldolgozó drámafoglalkozásokat is ezek a kollégák tervezik és vezetik, a színház művészeinek közreműködésével.

Emellett nemzetközi együttműködéseik is vannak.

Valóban. Ahogy említettem, Magyarországon a Kolibri Színház Novák János igazgató kezdeményezésére úttörőként vezette be a legkisebbeknek játszott színházi előadásokat. A Small Size, Big Citizens (2009-2014) keretében létrehozott első előadás, az Orbán Ottó gyermekverseire épülő Tekergő bemutatása óta töretlen sikerrel van repertoáron. Számos további bemutatót követően jelenleg a következő 5 évre szóló, Small Size – Performing Arts for the Early Years (Előadóművészet a legkisebbeknek) elnevezésű projektben veszünk részt 15 európai partnerszínházzal.  A másik európai uniós együttműködésünk a Platform Shift +, amelynek keretében ifjúsági előadásokat hozunk létre. Ilyen volt a múlt évadban a kettős:játék című produkciónk, idén májusban pedig  az észt VAT Teaterrel koprodukcióban készülő Rövidzárlat című előadást mutatjuk be Vidovszky György rendezésében. 

Fotók: Földházi Árpád

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29466

Partnereink: