Felvételin innen és túl…

2017. április 21. 11:12

Budácsik Éva
Mandiner.család

Ezekben a napokban ér véget a nyolcadikosok felvételi eljárása. Nehéz év van gyerekek és szülők háta mögött, hiszen nem könnyű eligazodni a témában.

Véleményem szerint már hetedikben érdemes kicsit tájékozódni, előkészülni. Kamaszunk még talán nem is érti, mire a nagy előkészület, mi, felnőttek viszont legyünk résen. Kevés kamasz érzi át ennek az egész hercehurcának a súlyát, még kevésbé tudják, mit szeretnének. De nekünk mindenképpen fel kell készülni. A rendszer sajnos elég összetett, de ha egyszer megérti az ember, akkor  jól el lehet benne lavírozni.

Én a nagylányom hetedikes korában kezdtem el magam és őt ráhangolni erre, és nem csak azért, mert a hetedikes osztályzatok beleszámítanak a pontozásba. Már ekkor tájékozódtam néhány szóba jöhető iskoláról, honlapokat nézegettem, ismerősöket kérdezgettem. El is látogattunk egy gimnázium nyílt napjára. A legtöbb információ a honlapokon megtalálható, de tartanak szülői fórumokat és nyílt napokat is az iskolák, ahol mindent meg lehet kérdezni, készségesen válaszolnak. Nyolcadik év elején elkezdett összeállni a szóba jöhető iskolák listája. 

Lányom a mai napon gimnazista lett és büszkén mondhatom: abba a suliba került be, amit elsőre megjelöltünk. De ez azért nem ment ennyire simán. Több dologban nagyon tájékozottak voltunk, és jól döntöttünk, de van, amit utólag másként csinálnék.

Amik hasznosnak bizonyultak:

  • Mappába rendeztem a szóba jöhető sulikat, kiírtam az időpontokat, a pontszámítási módszereket. (Hihetetlen, hogy van, ahol épp csak köbgyököt nem vonnak az ilyen-olyan pontokból...)
  • Jártunk az iskolai előkészítőre és magán úton is készültünk az egyik tantárgyból.
  • Elmentünk együtt a szülői fórumokra, nyílt napokra.
  • Bevontuk a gyereket a döntésbe, és ésszerű kompromisszumokat kötöttünk.
  • Amit viszont nem hagytam: egyedül válassza ki az iskolákat. Nagyon lényeges, hogy olyan nehézségű iskolákat válasszunk, melyek reálisak. Maximum az első helyre jelöljünk „álom sulit”. Ne ringassuk a kamaszt olyan álmokba, amik elérhetetlenek. Nem szabad se lefelé, se felfelé „elszállni”, ehhez kell nagyon okosnak lenni.
  • Jó sorrendet állítottunk fel. A kívánt iskolák közül a legerősebb kerüljön előre. „Gyengébb” iskola után nem érdemes erősebbet beírni. (Hogy honnan lehet tudni, melyik az erősebb? Én az iskolák híre mellett a pontszámítási rendszerekre alapoztam. Leggyengébb iskola az, ahol csak a hozott pontok/jegyek és az írásbeli számít, szóbeli nincs. Ez után következik, ahol van szóbeli elbeszélgetés. Utána jönnek azok, ahol nemcsak elbeszélgetnek, hanem komolyabb, akár tantárgyi szóbeli felvételit is tartanak. A legerősebbek pedig azok, akik az írásbeli eredményeket duplázzák, triplázzák, stb. Ezekben az iskolákban a szóbeli felvételi is komolyabb.) 
  • A sorrendnél nemcsak a sulikat, a tagozatokat is meg kell nézni. Az iskolák megmondják melyik tagozatra lehet a legnehezebben bejutni.
  • Felírtunk „menekülő pályákat”. Az igazság az, hogy nem tudtam mire számítsunk. Két iskola volt a végén, amit igazán szerettünk volna, de kellettek olyanok is, ahová úgy gondoltuk, biztos a bejutás. (Elismerem, elég csúnya szó ez a „menekülő pálya”...)
  • Nem írtunk be nagyon sok iskolát. Mi összesen négyet választottunk ki; ez néha olyan kevésnek tűnt, máskor soknak. Mindenesetre fontos volt, hogy ne kelljen túl sok helyen szóbelizni, mert nagyjából egy időpontban vannak a szóbeli felvételik.
  • Az írásbelit ott írtuk, ahol a lányom szerette volna. 
  • A szóbelik előtt sokat beszélgettünk. Az osztályfőnök adott egy listát arról, hogy milyen kérdésekre lehet számítani a szóbelin. Ugyan egy se került elő, de végre beszélgettünk, és élvezhettem a gyerek remek humorát. (Többször is megkérdeztem: ugye ezt nem gondolja komolyan?)
  • Az idegen nyelvű szóbelikre is készültünk. (Azaz mondtam a gyereknek, hogy készüljön...)
  • Nagyon figyeltem az időpontokra és a határidőkre! Elég feszült időszak volt ez, de legalább kapkodni nem kellett.

Mit tennék másként?

  • Központi előkészítőre is járatnám a gyereket egy nagyon erős gimnáziumba, mert az írásbeli pontjai lesznek a legfontosabbak.
  • Az írásbelire való készülést otthon is komolyabban venném!
  • Ha tehetem, minden szóba kerülő iskolába elmennék szülőire. Mire a végleges listánk elkészült, „menekülő” pályára olyan iskolák kerültek, amiket csak hallomásból ismertünk. A szóbeliknél ezek komoly fejtörést okoztak, mert nem mindig tudtuk, hogy miről is van szó. (A szülőire járás azért ebben az időszakban elég megterhelő, nem tudom lett volna-e energiám még több helyre elmenni.)
  • Sokkal többet foglalkoznék a gyerek lelkével. Bizony sokszor voltam ideges, mert kamasz és miért nem úgy, meg miért nem így…

A lányom bent van a vágyott suliban, de elmondhatom: nem volt könnyű ez az időszak még egy ilyen jó, megbízható kamasszal sem, mint ő. Sőt, kifejezetten nehéz volt. Érdemes lenne arról minél többet vitázni, hogy jó-e így ez a rendszer, de nem ebben az időszakban (és persze nem a gyerekkel). Most az adott helyzetet alapul véve kell(ett) a lehető legjobb, legokosabb döntéseket meghozni. Nem könnyű, de nem lehetetlen. 

A bejegyzés trackback címe: http://csalad.mandiner.hu/trackback/29909

Partnereink: