Bura Károly a cigányzenészek egyesületét beléptette a Magyar Revíziós Ligába.
2020. június 03. 22:33
p
0
0
0
Mentés
Hajnáczky Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Az 1881-ben született Bura Károly Nagyváradon lépett először pódiumra, és hamar elnyerte a közönség nagyrabecsülését. A Nagyváradi Napló rendszeresen cikkezett róla, méltatta tehetségét, éljenezte hazafiasságát. A cigánymuzsikus a nagy háború kitörésekor önként jelentkezett a nagyváradi 37. gyalogezredbe, ahol megalapította a császári és királyi cigányzenekart. A fronton számos kitüntetéssel, őrmesteri ranggal jutalmazták helytállását.
A trianoni békediktátumnak a partiumi város is áldozatul esett. A cigányprímás hosszas vívódás után döntött: Magyarországra költözik. Miután híre ment, hogy elhagyja Nagyváradot, búcsúestélyt rendeztek számára. Az ünnepély jó hangulatban, zavartalanul zajlott le, de másnap hajnalban a rendőrség kopogtatott az ajtaján. Kihallgatták, a jegyzőkönyvbe bűneként annyit róttak fel: magyar állampolgár, izgatást idézett elő, és szökésben van.
A kolozsvári fogdába szállították, majd meghurcoltatását követően elengedték. A határt csak akkor léphette át, ha a házát zálogba hátrahagyta. Bura Károly kálváriája jelentős sajtóvisszhangot váltott ki, mártírként, hősként mutatták be, az esetet irredentaperként emlegették.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Az Orgonák Éjszakája programsorozatot idén három kontinens közel harminc országában rendezi meg a Filharmónia Magyarország. Szamosi Szabolcs ügyvezető igazgatót, orgonaművészt kérdeztük.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
A kínai elektromosokra kivetett brutális vám a legrosszabb kampányhúzás, amit csak Biden elkövethetett. Az eredmény senkinek nem lesz jó, az amerikai vállalatoknak és fogyasztóknak a legkevésbé.