Holografika a rák elleni harc szolgálatában

2021. november 10. 09:13

Valós időben, számszerűsítve mutatják be a rákos sejtek invázióját egy magyar kutatás módszereivel – ezáltal még többet megtudhatunk a betegség kialakulásáról és terjedéséről.

2021. november 10. 09:13
null

Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban

A holográfia, vagyis a tárgyak képének térhatású megjelenítést lehetővé tevő rögzítése a Nobel-díjas magyar kutató, Gábor Dénes nevéhez fűződik. A valósághű, háromdimenziós látványt eredményező eljárást 1947-es felfedezése óta számtalan módon tökéletesítették, s a legkülönfélébb tudományterületeken alkalmazzák. Egy magyar kutatócsoport most a rákkutatásban ért el fontos eredményeket a holográfia révén.

A rákos megbetegedés a vezető halálokok között szerepel az Egészségügyi Világszervezet listáján. Ma már sokoldalúan ismeri a tudomány a sejteknek azt az átalakulását, amely révén immortalitásra tesznek szert, és korlátlan burjánzással tumorokat képeznek – mondja Nagy Ágoston Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nanobio­szenzorika-laboratóriumának fiatal kutatója. A besorolásuk szerint ismerünk jó- és rosszindulatú daganatokat, amelyek egyebek mellett a metasztatizáló, azaz áttétképző képességükben térnek el. Egy jóindulatú daganat nem feltétlenül vezet halálhoz, ha időben diagnosztizálják és megfelelően kezelik – ám ahogy a daganat előrehaladott stádiumba ér, elkerülhetetlenné válik a transzformáció, amely során rossz­indulatú tumor fejlődik ki belőle.

A rosszindulatú daganatokban olyan rákos sejtek talál­hatók, amelyek nemcsak korlátlanul és kontroll nélkül osztódnak, de képesek a primer tumorból kiszakadva a vér- és nyirokkeringésbe kijutva más szerveket és szöveteket is megfertőzni – emlékeztet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pro Progressio Alapítvány és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat felhívására készített tanulmányában a műegyetemi doktorandusz kutató. A tumorokat elképesztő genetikai sokszínűség jellemzi, ami miatt eredményes gyógyításuk és elpusztításuk körülményes. Agresszivitásuk miatt ezek a rosszindulatú rákos sejtek és a belőlük származó másodlagos daganatok szervezeti szinten elveszik az egészséges sejtek életterét és tápanyagait, ezzel előidézve a szervezet pusztulását.

Tumorsejt nagyításban <br> Fotó: Mandiner Archív
Tumorsejt nagyításban
Fotó: Mandiner Archív
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!