Fokozódó háborús pszichózis: A NATO főtitkára szerint Ukrajnának joga van ahhoz, hogy orosz területen orosz célpontokat támadjon
Jens Stoltenberg szerint át kellene értékelni az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felhasználásának korlátait.
Egy hétig bombázták őket, majd lőttek rájuk, amíg a menekülteket szállító buszhoz rohantak – nap mint nap találkozik efféle hátborzongató beszámolókkal Hajlik Katalin, a Munkácsi Szent Erzsébet Karitász vezetője.
Konopás Noémi írása a Mandiner hetilapban.
Matracok, pokrócok, élelmiszer, tisztítószer és a legfontosabb, a lelki támogatás – többnyire ezekkel segíti az orosz–ukrán háború menekültjeit a Munkácsi Szent Erzsébet Karitász. „A településen mindenki ott segít, ahol tud, a menni nehezen bíró édesanyám például fánkot süt” – meséli Hajlik Katalin. Már a beszélgetés elején felhívja a figyelmet, hogy nem szereti, ha a vezető titulussal illetik, ő inkább a munkácsi karitász felelőse. Katalin hihetetlen felelősségérzettel és odaadással, több ember munkáját ellátva szolgálja embertársait. Ha kell, napokon keresztül tolmácsol, a segéllyel érkező teherautó lepakolásában segédkezik, gyerekkeresztutat szervez vagy virrasztva imádkozik a hívekkel a békéért. Szerényen megjegyzi: ez nem róla szól, Kárpátalján mindenki igyekszik hasznossá tenni magát: az éttermek ingyenes ebéddel segítik a rászorulókat, a családok a menekültek házukba fogadásával vagy éppen gyerekprogramok szervezésével, hogy eltereljék a legsérülékenyebbek figyelmét. „Lélekmelengető ezt az összefogást megélni” – mondja.
Nem mindig a segítés volt Katalin hivatása, tíz évig egy hangszer-kereskedelemmel foglalkozó cégnél dolgozott mint külkereskedelmi menedzser. Intézte a logisztikát, a vámot, magyar és ukrán szállítókkal tartotta a kapcsolatot. Egy napon aztán Popovicsné Palojtay Mártának, a magzati életvédelemmel foglalkozó Család és Élet Egyesület vezetőjének kezdett el munka mellett besegíteni. Márta apránként bevonta Katalint a karitászba, majd amikor régiókra osztották a szervezetet, ő lett a munkácsi részleg felelőse. „Istenem, ha ide meghívtál, küldj mellém segítőket! – idézi fel Katalin az indulást. – Képzelje, volt nap, amikor hármat is küldött, nagyon jó élmény volt.” Azóta, hogy beállt segítőnek, nem tesz különbséget hétköznap és hétvége között. Nem is bánja: mint mondja, munkája nemcsak a hivatásává, de életmódjává is vált. Még akkor is, amikor borzasztó élmény nap mint nap a rémületet látni az otthonukat hátrahagyók szemében.