Ahogy az induló is szól, csak egy dolog biztos: újra bajnok lesz a Fradi!

2022. július 27. 18:24

Mire lesz képes az NB I. nagy visszatérője, a Vasas? Meglesz-e a dobogó a Puskás Akadémiának? Egyértelmű-e a Fradi győzelme? Körképünk.

2022. július 27. 18:24
null

Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban.

Hétvégén rajtol a magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság, az NB I. 2022/23-as szezonja, a Mandiner pillanatképet készített a mezőnyről. Bónuszként azt is megjósoljuk, szerintünk hogyan néz majd ki a tabella a bajnokság végén.

Ferencváros: a bajnokvárományos

Tudjuk, több mint merész kijelentés egy pontvadászat legelején kijelenteni, hogy melyik csapat lesz a bajnok, de úgy gondoljuk, a Ferencváros esetében azért nem vállalunk túlságosan nagy kockázatot, hiszen Sztanyiszlav Csercseszov együttese annyira kiemelkedik – nem csak az anyagi hátteret tekintve – az NB I.mezőnyéből, hogy a legnagyobb vetélytársak is csupán a dobogó második-harmadik fokáért szállnak harcba. A meghatározó játékosok közül a szlovén válogatott Miha Blažič és a grúz Lasa Dvali távozott a védelemből, a középpályáról a brazil Somália visszatért a hazájába, míg a támadószekciót erősítő szlovák Róbert Mak sem az Üllői úton kezdi az új szezont. Az érkező futballisták közül a legnagyobb fogás a gólerős mali válogatott támadó, Adama Traoré, de a francia Xavier Mercier is sokat tehet a közösbe, míg a védelem a holland Mats Knoesterrel és a dán Rasmus Thelanderrel tovább szilárdulhat. A Mandiner tippje: 1. hely.

Kisvárda Master Good: nehezen felülmúlható előző szezon

A nyári szünet egyik leglényegesebb változása, hogy a sportigazgató Révész Attila – egészségi okokból és a családja kérésére – tudatosan a háttérbe vonul, és ugyan a klub utánpótlásbázisát jelentő Várda Labdarúgó Akadémia igazgatója marad, ám az első csapatnál már csak amolyan tanácsadói szerepet tölt majd be. A szakmai stáb további változása, hogy Török László lett a vezetőedző, a korábban Kecskeméten játszó és dolgozó szakembernek mindenesetre remek belépő volt a klub első nemzetközi tétmérkőzésén a kazah Kajrat Almati idegenbeli legyőzése az Európa-konferencialigában. A legérzékenyebb veszteség a román válogatott Claudiu Bumba Fehérvárra távozása, de Dombó Dávid, valamint a szerb Lazar Csirkovics és az albán Herdi Prenga is a meghatározó játékosok közé tartozott. A Mandiner tippje: 4–6. hely.

A kispesti Dejan Dražić és Jaroslav Navrátil, a Kisvárda játékosa az OTP Bank Liga 30. fordulójában <br> Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt
A kispesti Dejan Dražić és Jaroslav Navrátil, a Kisvárda játékosa az OTP Bank Liga 30. fordulójában
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Puskás Akadémia: ismét meglesz a dobogó?

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!