Szövetség az élet mellett – ezért érkezhet Ferenc pápa Magyarországra

2023. április 25. 09:21

Szövetségre kell lépnie nemcsak a katolikus egyházfőnek és hazánknak, de minden hívő vagy kereső embernek, minden életigenlő európai polgárnak.

2023. április 25. 09:21
null
Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa

Még eleven szíveinkben az öröm, hiszen nemrég újraélhettük a húsvét misztériumát. Jézus keresztáldozatától a feltámadás öröméig megtett lelki út 2023 tavaszán is az élet diadalára emlékeztet a halál és a kárhozat felett. A keresztény hit történelemformáló erőként van jelen a világban ma is, de elevensége immár nem Európában tapasztalható meg. Pedig kontinensünk életét évszázadokon át döntő mértékben alakították a keresztény tanítások, a lenyomatát hordozzák társadalmaink, jogszabályaink, politikai rendszerünk és keresztény ihletettségű civilizációnk szellemi teljesítménye.

A jóléti Európa elszakadt inspiráló lelki gyökérzetétől,

sőt, transzcendens alapjainak nyilvános megtagadásig jutott: a bibliai elveken nyugvó érvelés társadalmi kérdésekben már nem szalonképes, és a szélsőségesség bélyegével egyfajta modern kori „kiátkozással” jár.

A folyamat nem új keletű, de egyre gyorsul: figyelmeztetett már rá Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápa is, és fájdalmas jelenségeit a dél-amerikai születésű Ferenc pápa is megtapasztalhatja, hiszen napjaink feszítő kérdései kapcsán is rendre tetten érhető a jelenség.

Itt van például a radikálisan megváltoztatott emberkép, amely férfiként és nőként való teremtettségünk tényét söpörné le önkényesen az asztalról, és nevelné a gyerekeket arra a tévképzetre, hogy tetszőlegesen újrateremthetik magukat. Az élet fogantatástól a természetes halálig tartó védelme sem közmegegyezés, az európai fiatalok jelentős része nem érzi átadásra érdemesnek az életet és ősei szellemi örökségét, demográfiai téltől didereg a kontinens.

A család fogalma átírás alatt,

az apa-anya-gyermek hármassága, amely az élet szentélyeként működteti a világot, feloldásra ítéltetett a love is love „mindent bele” modelljében.

A szomszédunkban tizennegyedik hónapja tartó háború kapcsán megfogalmazott európai uniós álláspont sem magyarázható a keresztény értékrend talajáról. Egy lokális konfliktus szélesítése, a harcok intenzitásának fokozása és a háborúba való egyre intenzívebb bekapcsolódás – a tárgyalásos megoldások teljes elvetése mellett – élet- és ember­ellenes álláspont.

Magyarország e sorsdöntő kérdésekben szinte egyedüliként fogalmaz meg – keresztény alapokon nyugvó – alternatívát a kontinensen. A gyermekvállalás ösztönzésével, a szülők gyermeknevelésben való elsődleges jogait deklaráló gyermekvédelmi törvényünkkel az élet továbbadását és a családok megerősítését szorgalmazzuk. A háború kapcsán pedig Európában a Vatikánnal közösen merjük világos szavakkal és következetes politikával sürgetni a konfliktus tárgyalásos lezárását. Nem lehet észre nem venni, hogy épp e keresztény inspirációjú politika miatt szenvedjük el igaztalan vesszőfutásunkat a nekünk járó uniós támogatások visszatartása, a nyugati sajtó és a „progresszív” elit hangos támadásai mellett.

Ferenc pápa érkezése ezen összefüggésekre mutat rá,

hiszen maga is e folyamatokat érzékelve látogat el rövid időn belül másodszor is hozzánk, hogy lélekben erősítse és további partnerségre hívja az egyre inkább a keresztény gondolat európai védőbástyájaként feltűnő magyar embereket. Látogatása egyúttal üzenet is az európai népeknek: merjenek előítéleteiket legyőzve odafigyelni a fősodortól eltérő magyar álláspontra, mert az valódi, életképes alternatíva lehet számukra is.

Egy életigenlő, régi-új gondolkodási modell felmutatása a nyugati világban talán még soha nem volt olyan sürgető, mint ma. Az érdekében össze kell kapaszkodni, szövetségre kell lépni nemcsak a katolikus egyházfőnek és hazánknak, de minden hívő vagy kereső embernek, felekezeti hovatarto­zástól függetlenül és minden jóérzésű, életszerető európai polgárnak ugyanúgy.

Ferenc pápa látogatása – és majd az amerikai konzervatívok májusi budapesti rendezvénye is – ebben a közös fellépésben jelent fontos állomást. Mert senki ne higgye, hogy érkezése véletlen: a „véletlen” úgyis az álruhás Isten.

 

Nyitókép: Shutterstock

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2023. április 25. 10:54
Lehet uszítani libernyákok a kormány ellen, de a Pápa igenis azért jön már harmadszorra a magyarokhoz, mert szereti, tiszteli őket. Sok dologban, például a béketeremtés sürgősségében, a család kiemelt szerepében egy állásponton van a kormányunkkal .Értékeli a sok segítséget, amit világszerte a keresztényeknek , valamint a rengeteg ukrán menekültnek is nyújtunk.
jánosbácsi
2023. április 25. 10:43
Az álkeresztény Fidesz még a pápát fel akarja használni mocskos politikai céljaira. A katolikus vallás nem magyar, nem Európai, nem a fehér rasszista emberek vallása . A katolikus vallás nemzeteket felülálló világvallás!
Pelso j.
2023. április 25. 09:36
Bár ez gyengére sikerült, várható volt, hogy a fajtád a pápát akarja felhasználni pártcélra.
Proxima Centauri
2023. április 24. 10:44
Az élet mindennél fontosabb... Pláne egy pápának.... mégha exjezsuita is.... Szerelmemért feláldozom életemet, szabadságért feláldozom szerelmemet... Vagy fordítva. Palindrom. Ez a Petőfi egy lutheránus háborúpárti tót libsi lehetett. Az orraformája is gyanús. Menj a kozákokkal keménykedni Segesvárhoz, te csepűrágó....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!