Épül a sződligeti mézeskalács-mesefalu

2011. november 30. 10:07

Már Mikulás napjára elkészülhet a sződligeti mézeskalácsfalu, amellyel a helyi óvodának és iskolának kívánnak pénzt gyűjteni a szervezők.

2011. november 30. 10:07

Sződligeten, a 4300 lelkes településen másodszor fognak össze kicsik és nagyok, hogy december elejére mézeskalácsból építsék fel és népesítsék be településük „hasonmását”. Az eladásra kínált portékából befolyó teljes bevételt a helyi óvoda és iskola kapja – közölte Szinte Edit szervező. Megjegyezte: most épp sószobára, illetve informatikai fejlesztésre gyűjtenek.

Több nap, rengeteg méz, liszt, cukor, kakaópor, és több tucatnyi szorgos kéz kell ahhoz, hogy időben megsüljön a mesefalu alapjául szolgáló temérdek mennyiségű mézeskalács, amelyet aztán cukorhabbal ragasztanak össze házzá, templommá, fenyővé, emberfigurává magyarázta Szinte Edit. A pingpongasztalokra telepített, és a Sződliget központjában lévő plébánián kiállított minifalu tavalyi hatvan háza után idén legalább 100 épületet terveznek a helyi gyerekek és szülők. A szervező elmondta, akciójukat most a helyi vállalkozók is segítik. Hozzátette: további partnerekkel a későbbi években akár Sződliget egészét „beépíthetnénk" mézeskalács figurákkal, és olyan díszbe öltöztethetnénk a falut, mint a legnívósabb külföldi vásárokon szokás.

Jelképes összegért bárki hazaviheti a település központjában december 3-án és 4-én kiállított mézeskalácsfalu „alkatrészeit”. Az egyes házakat jelképező számokat lehet zsebre tenni, majd a számokért cserébe mindenki megkaphatja a megvett darabot, miután szétbontják a mesefalut. A szintén mézeskalácsból készült karácsonyfadíszek, adventi koszorúk és egyéb apróságok azonnal elvihetők.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!