„Nincsenek mögötte emberek. Ez egy virtuális közösség” – tyúkszemére léptek Magyar Péternek (Videó)
Horn Gábor szerint a politikát olyan közösségek csinálják, amelyeknek „vannak vezetőik, vannak megjegyezhető arcaik, nem (csak) egy”.
A Véderő vezetőjének egykori élettársa elmondta: a csütörtökön elhunyt férfi nem követett el erőszakot sem ellene, sem fia ellen. A nő ugyanakkor megerősítette, hogy a közelmúltban szakított Eszes Tamással.
Az Atv.hu telefonos megkeresésére megszólalt a csütörtökön öngyilkosságot elkövető Eszes Tamás élettársa. A gyöngyöspatai időközi önkormányzati választásokon tíz százaléknál is többet elérő Eszes állítólag az élettárssal való szakítás után akasztotta fel magát.
A portál tudósítója korábban úgy értesült, hogy a Véderő nevű szélsőjobboldali szervezet vezetője rendszeresen verte élettársát, valamint élettársának gyermekét is. Az Atv telefonos interjújában az asszony ezt tagadta, a szakítás és az elköltözésről szóló híreket viszont megerősítette.