Jövőre még több kedvezményt kapnak a családok

2016. december 29. 00:52

Januártól tovább bővülnek a családok kedvezményei, és európai szinten is példa nélküli, amennyit a kormány a családokra költ jövőre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján.

2016. december 29. 00:52

Rétvári Bence elmondta: januártól tovább növekednek a családi kedvezmények és Magyarország az OECD-országok körében is messze a legnagyobb családi kedvezményeket nyújtó államok körébe tartozik. Jövőre a kormány a GDP 4,7 százalékát költi a családokra, míg más országok hozzávetőlegesen 2,5 százalékot – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence a bővülő kedvezmények között említette, hogy január 1-jétől 350 ezer kétgyerekes család adókedvezménye emelkedik. Kiemelte, 2016 és 2019 között 20 ezer forintról 40 ezer forintra, vagyis a kétszeresére növekszik a kétgyermekesek által igényelhető adókedvezmény, ami most 30 ezer forint lesz. A frissen házasodottakat is érinti a január 1-jével életbe lépő változás, ha viszonylag hamar jön a gyermek. Ők eddig a két évig járó „elsőházas” adókedvezményt tudták csak igénybe venni, de január 1-je után a szabályok módosulásával, ha 2 éven belül jön a baba, párhuzamosan az első gyermekkel járó adókedvezményt is felhasználhatják – fogalmazott Rétvári Bence.

Kitért arra is, hogy szintén fontos lesz a családok szempontjából az élelmiszerek áfatartalmának csökkenése, amely január 1-jétől a friss tej, a tojás és a baromfihús árát fogja lényegesen csökkenteni, mellyel átlagosan további 35-40 ezer forint marad a kétgyermekes családok zsebében.

Utalt arra, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) egyre többen veszik igénybe és amellett a 211 milliárd forint mellett, amelyet a kormány biztosít ezekre a kedvezményekre, a január 1-jétől 27-ről 5 százalékra csökkentett áfa visszatérítési lehetősége is azokat a családokat fogja segíteni, amelyek új otthont vásárolnak vagy építenek maguknak.

A kisebb keresetű családokról szólva elmondta, számukra fontos előrelépés, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak jövedelme 15 százalékkal emelkedik, ez 130 ezer család részére hoz pozitív változást. Hozzátette: a szakvégzettségű családok zsebében pedig a szakmunkás minimálbér növekedése fog 260 ezer forintos többletet hagyni.

Közölte, hogy a közszférában dolgozó szülőknek a jövő év szintén pozitív változásokat hoz. A katonák, rendőrök számára a jövő év a béremelések folytatásának az éve lesz. November elejével az ápolók, szakorvosok fizetése emelkedik, szeptemberben pedig a pedagógusok bére – tette hozzá, kiegészítve mindezt azzal, hogy a kulturális és szociális szférában dolgozók is számíthatnak béremelésre.

Az Emmi parlamenti államtitkára szólt arról is, hogy jövőre az 5. osztályos diákokkal már 800 ezerre fog emelkedni azoknak a gyermekeknek a száma, akik ingyenesen, alanyi jogon juthatnak tankönyveikhez. A felsőbb évfolyamokon tanulók pedig rászorultsági alapon igényelhetik az ingyenes tankönyveket.

Rétvári Bence kifejtette, hogy a jövő évi költségvetésben az ingyenes gyermekétkeztetési források is tovább bővülnek: további 2 milliárd forintot biztosít a költségvetés a rászorultak étkeztetésére. Hozzátette, hogy az ételek minőségén is igyekezett a kormány javítani, így az egy főre jutó napi keretet 370 forintról 570 forintra emelte.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!