Abortusztilalom léphet életbe Lengyelországban

2020. október 22. 17:12

A lengyel legfelsőbb bíróság a szinte teljes abortusztilalom mellett döntött – adta hírül a BBC.

2020. október 22. 17:12
null

Lengyelország legfelsőbb bírósága kimondta, hogy a „magzati elváltozások esetén” végrehajtott abortuszok szintén alkotmányellenesek. Lengyelország abortusztörvénye már így is a legszigorúbbak közé tartozott Európában, de az Alkotmánybíróság döntése szinte teljes tiltást jelent – számol be a BBC. 

A határozat életbe lépését követően abortusz kizárólag nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén engedélyezhető, illetve ha az anya egészsége veszélyben van. A „súlyos magzati fogyatékosság eseteiben végzett abortuszt” egy 1993-as törvény engedélyezi és erre hivatkozva végezték Lengyelországban a beavatkozások többségét. Emiatt kezdeményezték korábban a törvény felülvizsgálatát is. 

A bíróság bíráinak többségét a kormányzó Jog és Igazságosság Párt nevezte ki, a párt 2015-ös hatalomra kerülése óta pedig az abortuszt érintő jogszabályok szigorítására törekszik – teszi hozzá a BBC beszámolója. 

„Embertelen, és igazat szólva megvetendő, ha bárkit terhességre kényszerítenek különösen akkor, ha a magzat deformált. A Lengyelországban végrehajtott legális abortuszok 98%-a magzati rendellenességekből származik” – mondta a BBC-nek Antonina Lewandowska lengyel jogvédő aktivista, aki megjegyezte, hogy a most megtámadott 1993-as törvény az ENSZ kínzást tiltó szabályozásain alapult.

Nemzetközi emberi jogi csoportok is tiltakoznak a kormány ellen, így az Amnesty International és a Reproduktív és Emberi Jogok Központja közölte, hogy független megfigyelőket küldenek a bíróság átvilágítására. A nemzetközi jogvédők szerint „Az Alkotmánybíróság mostani eljárása azon ismételt kormányzati támadások sorába illeszkedik, melyek a nők jogait érik, és céljuk, hogy visszavegyék reproduktív jogaikat, valamint aláássák az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot Lengyelországban” – áll a szervezetek közös nyilatkozatában. A lengyel kormány 2016-ban már próbálozott az abortuszhoz való hozzáférés korlátozásával, de a tömeges utcai tüntetések hatására ekkor visszalépett.

(Forrás: BBC)

 

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Menhetten
2020. október 23. 19:21
"A lengyel alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az abortuszt a károsodott vagy fogyatékos embriók esetében." és persze már vérszemet kaptak a magyar "keresztények " is. Én kötelezném azokat az egyházakat amelyek ezt a döntést szorgalmazták vagy pártolják, hogy az összes sérült gyereket egyházi költségen ápolják és neveljék, egyházi személyek, egyházi intézményekben. És közben gondolkozzanak el emberségről és embertelenségről...
duzur
2020. október 23. 14:03
A 70-es években még Ausztriában is elég szigorú abortusz törvények voltak. Akkoriban, amikor az egyik hajadon kolleganöm akaratlanul állapotos lett, a közismert módon segített magán: Átrándult Jugóba... Most majd a német orvosok örülnek a lengyel nöknek. Az persze inkább a pénzes nöknek lesz a megoldás...
duzur
2020. október 23. 13:53
Kizárólag az olyan emberek abortuszt tiltó véleményét lehet komolyan venni, akiknek a lelkiismerete azt is diktálja, hogy mindent megtegyenek a nehezen élö Anyák/Szülök megsegítéséért, mert ugye mi sem könnyebb mint pálcát törni bárki feje felett...
BőröndÖdön
2020. október 22. 20:54
Ez a Kacsinszki kicsinálja ezt a szuper nemzetet.:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!