Dell Technologies: Célunk, hogy 2030-ra dolgozóink fele nő legyen

2021. március 08. 19:13

A tech vállalat az 1-1 arányú nemi eloszlást a teljesen rugalmas munkaidő és a befogadó kultúra kialakításával kívánja előmozdítani.

2021. március 08. 19:13
null

A Dell Technologies továbbra is arra törekszik, hogy 2030-ra a vállalatnál a nők tegyék ki a munkaerő 50 százalékát, jelenleg ez 31 százalékon áll – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a tech vállalat az 1-1 arányú nemi eloszlást a teljesen rugalmas munkaidő és feladatmegosztás gyakorlati megteremtésével, a szakmai fejlődés és előrelepési lehetőségek biztosításával, valamint a megszokottól eltérő juttatási rendszerek kidolgozásával és befogadó kultúra kialakításával kívánja előmozdítani.    

Mindezek mellett

a vállalat szerint az is fontos, hogy több női alkalmazottat válasszanak ki a vezetői pozíciókra, biztosítsanak képzési lehetőségeket a munka világába visszatérő nőknek,

illetve, hogy növeljék a nők által betöltött technikai szerepkörök számát a Dell Technologies cégcsoportnál.

A cég mintegy 60 százalékos nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet

A Dell Technologies amerikai információtechnológiai konszern korábbi közlése szerint a Dell a vártnál nagyobb, mintegy 60 százalékos nyereségnövekedéssel zárta a harmadik negyedévet, miután megugrott a cég személyi számítógépei iránti kereslet a koronavírus-járvány miatt home office-ban dolgozók számának robbanásszerű növekedésének hatására.    

A Dell az október végével záródott három hónapban 881 millió dollár, részvényenként 1,08 dollár nyereséget ért el az egy évvel korábbi 552 millió dollár, részvényenként 66 cent után. A Dell bevétele a negyedévben 23,482 milliárd dollár volt, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 22,844 milliárd dollárnál.

(MTI)

Kép forrása: Dell Tecnologies/Facebook

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Inimma
2021. március 09. 09:58
numerus clausus
Esvány
2021. március 09. 09:19
Sokkal hamarabb is elérhető, csak egy kis profiltisztítás kellene: alakuljatok át baromfi-feldolgozó vállalattá. Mindenesetre én addig nem veszek tőletek számítógépet, amíg nem az lesz a célkitűzés, hogy minél jobb és megbízhatóbb terméket állítsatok elő, hanem a női kvótát hajkurásszátok.
scion
2021. március 09. 08:03
aztán a fele buzi, majd fele néger, a végén azt fogják elérni hogy gyököt vonnak magukból és senki nem fog náluk dolgozni
Dorset Naga
2021. március 09. 00:35
Olyan leszek mint Colombó felügyelő. A feleségemnek felolvastam ezt a hírt és azt kérdezte, hogy, idézem: a "pinás nők" is jók lesznek, vagy beleszámítanak a leoperáltatott faszú egyedek is a kvótába? Okos asszony ugye? Pedig nem fórumozik, néha felolvasok ezt- azt neki. Mint most is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!