Átadták a Stipendium Peregrinum-ösztöndíj okleveleit

2021. augusztus 30. 17:19

Áder János kiemelte: az ösztöndíjasok kimagasló eredményeik alapján nyerték el a lehetőséget, hogy a következő időszakban a világ neves felsőoktatási intézményeiben tanulhassanak.

2021. augusztus 30. 17:19
null

A köztársasági elnök beszédében kiemelte: az ösztöndíjasok olyan kíváncsisággal, szorgalommal, tehetséggel és megismerési vággyal rendelkeznek, amellyel egy ilyen útra érdemes elindulni, a következő hónapokban a nyertesek közelről tanulmányozhatják mindazt, ami a legjobban érdekli őket.

Kiemelte: ehhez a szellemi önerőhöz a közösség a szurkolás mellett az anyagi biztonságot teheti hozzá. „Az álmok megvalósításáért szövetkezik most egyén és közösség” – fogalmazott a az államfő.

A Nemzeti Tehetség Program évente 300-350 ezer fiatalnak nyújt segítséget

Novák Katalin elmondta: idén 47 tehetséges fiatal kezdheti meg tanulmányait az ösztöndíjjal.  

A 47 fiatalnak félmilliárdos támogatást ad a kormány, egy ösztöndíjast 2-22 millió forint közötti összeggel segítenek.

A miniszter kitért arra is: Magyarországon kiemelkedően tehetséges fiatalok is élnek, őket kormányzati eszközökkel is szeretnék támogatni. Ezt a célt szolgálja a Nemzeti Tehetség Program, amely évente 300-350 ezer fiatalnak nyújt segítséget tehetsége kibontakoztatásához

(MTI)

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!