Tüttő Kata spórolásra kéri a budapestieket

2022. június 11. 12:06

Ki-ki gondolja át, hogyan tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani – kéri a fővárosiaktól a szocialista főpolgármester-helyettes.

2022. június 11. 12:06
null

A baloldali budapesti városvezetés csatlakozna ahhoz a brüsszeli kezdeményezéshez, aminek lényege, hogy az emberek fűtsenek, hűtsenek, főzzenek és autózzanak kevesebbet, hogy így kevesebb energiát fogyasszanak. A Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű projektről Tüttő Kata főpolgármester-helyettes is beszélt a Spirit FM Aktuál című műsorában csütörtökön.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy melyek a legnagyobb fogyasztású fővárosi tulajdonú cégek, ahol próbálnak takarékoskodni, Tüttő Kata elsőként a távfűtést említette. „A budapesti távfűtő cég 220 ezer lakás fűtését oldja meg, nyilván ez a legnagyobb fogyasztás. A budapesti közösségi közlekedés, ha csak belegondolunk, most nyilván az üzemanyag is ide tartozik a problémacsomagunkba, mint a buszok, tehát a villamos, a metró, a troli, ugye rengeteg áramot fogyasztanak, és nem rezsicsökkentett áron” – mondta Tüttő, ide sorolva a közvilágítást is. Ez utóbbi téma kapcsán az is elhangzott a műsorban, hogy Budapesten egyelőre nem tervezik azt, mint néhány agglomerációs településen, hogy éjszakára lekapcsolják a közvilágítást.

Felkérte a budapestieket: ki-ki gondolja át, hogyan tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani az autóhasználat mérséklésével, az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokások újragondolásával.

Tüttő Kata szerint ez nemcsak a növekvő energiaárak, hanem a béke kérdését is megoldhatja, hiszen a főpolgármester-helyettes szerint, ha Európa kevesebb energiát vásárol Oroszországtól, akkor a háború hamarabb véget ér. 

Tüttő interjúját visszahallgathatja itt: 

Kapcsolódó

S akkor Tüttő Kata kilovagol a tengerből...

A szocialista főpolgármester-helyettes Zakynthoszban nyaralt. Bővebben...

Nyitókép: Instagram

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2022. június 13. 10:57
Hát ez jó! Ők ülnek a hatalmas házaikban jól befűtve-lehűtve, de nekünk legyen elég télen a 18 fok. Utazgatnak a hatalmas légkondicionált autóikban, de mi buszozzunk ( akár a kivilágítatlan utcákon) mint a heringek, persze legkondi nélkül mert spórolás van. Lubicolnak a medencéikben de azért mi spóroljunk a tisztálkodással is. Környezetvédelem? Még a szelektív hulladékgyűjtést se sikerül mindenki számára könnyen elérhetővé, kezelhetővé tenni! Spóroljunk! Mutassatok példát!
SwordFish
2022. június 13. 09:18
Ő a legalkalmasabb ember a feladatra, a tengerben lovagló budai úriasszony spórolásra kéri a népet, csak nem ő lesz a következő Mária Antoinette?
Sting61
2022. június 12. 12:10
Vessetek a mókusok elé,de egyszer szeretnék a paci helyében lenni!Csak kíváncsiságból!Meg imádom a vörös mufflont!:)))
Infidel
2022. június 12. 09:51
Én mindjárt a városvezetéssel kezdeném a takarékoskodást, repülnétek mind és nettó visszafizetők lennétek az elmúlt két évért ! Kurva nagy világbéke lenne, az biztos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!