Tüntetést szervez a KATA módosítása miatt a Momentum

2022. július 12. 20:47

Katás vagyok, ments meg! címen hirdettek demonstrációt szerdán este a Parlament elé.

2022. július 12. 20:47
null

Tiltakozást szervez a Momentum a a KATA „drasztikus átalakítása ellen” a Momentum. Szerdán 18 órakor a Parlament ele, a Kossuth Lajos térre várják mindazokat a szimpatizánsokat, akik egyetértenek azzal a követelésükkel, hogy „vonják vissza ezt a törvényt”.

A Facebook-on közzétett eseményük leírásában emlékeztetnek arra, hogy „a hatalom kevesebb mint egy nap alatt fogadta el az új, igazságtalan törvényt.

„Ellehetetlenítik ezzel a futárokat, a grafikusokat, az ügyvédeket, az újságírókat, a virágkötőket” – sorolták.

Hangsúlyozták, „elfogadhatatlan, hogy mostantól egy katás kisvállalkozónak csak magánszemélytől lehet bevétele”.

Gelencsér Ferenc mellett vállalkozók is felszólalnak majd a megmozduláson

A bejegyzésből kiderül, hogy az eseményen a párt elnöke, Gelencsér Ferenc mellett „kata-károsult vállalkozók” is felszólalnak majd. Az ő személyük egyelőre még nem ismert, mert mint írták, a felkérésük folyamatban van.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2022. július 13. 17:34
Ez egy olyan tüntetés lesz amelyen senki sem fog részt venni. A Momentum elmehet a sóhivatalba. Hiteltelen hazaáruló ügynökpárt.
Ugo Gueremi
2022. július 13. 10:15
Hitelre van szüksége az adósságok rendezéséhez, a számlák kifizetéséhez vagy egy szép vállalkozás elindításához? magánszemélyek közötti pénzkölcsönre volt szüksége, hogy végre megbirkózzon a pénzügyi nehézségeivel kilábal a bankok által okozott zsákutcából, a hitelkérelmeinek elutasítása miatt. Az alábbi területeken tudunk segíteni: Pénzügyi Lakáshitel Beruházási hitel Konszolidációs adósság Felvehető hitel határa Második jelzálog Hitelkiváltás Személyi kölcsön Email: [email protected] WhatsApp +49 174 6264893
Okoskodó
2022. július 13. 08:17
Tőlem tüntethetnek, csak ne lehetetlenítsék el a közlekedést! Én sem állok az autómmal más emberek garázsa elé, bár nekem sem minden törvény tetszik.
palicsi
2022. július 13. 07:56
Nekem sokat elárul az egészből az, hogy pont a momentum, amelyik a fiatalok pártja, szervezi a tüntetést. Hát igen, egészségesek, fiatalok (messze még a nyugdíj), "minek fizessek adókat meg járulékokat"? Akik meg közelednek a nyugdíj korhatárhoz, no ők már inkább fizetnének magasabb nyugdíj járulékot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!