Összefüggés lehet a Covid-19 és a csontritkulás kialakulása között – állítja a szakértő

2023. január 28. 09:19

Szijártó Katalin szerint a D-vitaminnak kiemelt jelentősége van szervezetünkben.

2023. január 28. 09:19
null

Szijártó Katalin, a Budai Egészségközpont reumatológusa a Magyar Nemzetnek nyilatkozva beszélt a koronavírus-fertőzés és a csontritkulás kialakulása közötti összefüggésekről. A szakember szerint az eddig megjelent tanulmányok felvetik a lehetőségét, hogy a súlyos fertőzésen átesettek körében

romlik a csontszerkezet minősége, és megnövekedhet a következményes törést szenvedők száma.

Szijártó Katalin úgy fogalmazott: teljesen normális, hogy egy bizonyos életkor felett a csonttömegünk fokozatosan csökken, a gond az, amikor valaki az átlagon felül veszít a csonttömegéből. Márpedig a koronavírus-fertőzés számos olyan változást hozott magával, amely a csontok egészségét veszélyezteti. A Covid-vírus okozta kiterjedt gyulladás – például a tüdőgyulladás – esetén a szervezetünkben fellépő úgynevezett citokinvihar növeli a gyulladásos faktorok aktiválódását. 

A főorvos-asszony szerint a Covid-fertőzés során a D-vitamin-hiányban szenvedő betegek esetében hétszer gyakrabban volt szükség intenzív osztályos kezelésre. Ez utal a D-vitamin szerepére, fontosságára, gyanakkor a túlzott D-vitamin-bevitel is kerülendő.

„Fontos, hogy évente ellenőrizzük laborvizsgálat során a vérben kimutatható vitaminszintet, amelynek alapján meghatározható, hogy mekkora dózisra van szükség” – nyilatkozta a szakértő. 

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Andilla
2023. február 03. 14:01
Keresem a Pfizer egyik kutatási igazgatója által kifecsegett érdekességeket a Covid vírus szándékos mutálásáról, de egy szó sincs róla a fő médiában: https://andreagerak.substack.com/p/iranyitott-evolucio-directed-evolution Pedig elég nagy bomba. Konopás Noémi írhatna pár sort, kedves Mandi...
MaBaker
2023. január 31. 10:18
"Egy gyógyszer mellékhatását nem lehet a placébóval összehasonlítani. Az a gyógyszer, amelynek nincs mellékhatása, az nem gyógyszer. - tehát ez egy blődség. - Sokat elvesz a " vizsgálat" hitelességéből. " Kissé más ez az álláspont, mint 1, másfél évvel ezelőtt, amikor az volt a mantra, hogy "ugyammá, semmit nem okoz a covid vakcina, mert a vakcinák mind biztonságosak és hatásosak"... Hiába linkelsz valami magyar átvett anyagot valami múltbéli FDA kijelentésről az 1300 covid oltásokhoz felsorolt mellékhatás közül az egyikre. Látszik, hogy semennyire nem vagy tájékozott mostanában. Pont most téma, hogy az FDA benézhette a sztrók jelzést. https://www.reuters.com/business/healthcare-pharmaceuticals/us-cdc-still-looking-potential-stroke-risk-pfizer-bivalent-covid-shot-2023-01-26/ És nem valami "összeesküvés oldal" mondja ezt, hanem az a reuters, aminek a board-jában ül James Smith, aki a pfizer board-jában is ül egyidőben. Pedig kurvára a szemük előtt volt a bizonyíték végig. Szándékosan próbálták meg eltusolni. https://dailyclout.io/criminal-malfeasance-pfizer-knew-275-people-suffered-serious-strokes-in-the-first-90-days-after-vaccine-rollout/ De mint mondtam ez csak 1 az eddig rögzített 1300 mellékhatás közül és nem is a leggyakoribb. Szerintem még mindig nem fogod fel, hogy a pfizer és a moderna SAJÁT TESZTJE alapján átlag minden 800-adik páciens súlyos mellékhatást szenvedett az oltástól. Ebben a helyzetben konkrétan kezdelek sajnálni. Felültél a szakmádat érintő legnagyobb HOAX-ra vagy 2 teljes éven át. Osztottad itt az észt, hogy mennyire hülye mindenki aki akár csak a több tízezer orvos által aláírt Great Barrington Declaration mentén erősen differenciált oltási kampányt követelt (ami mint kiderült szinte látnokian valid nézet volt, értsd 50-60 éves kor alatt nem kéne oltani egészséges embereket egy kísérleti oltással 1%-nál jóval alacsonyabb halálozási ráta mellett, pláne nem terhes kismamákat). És a biztonságos és hatékony helyett most ott tartasz, hogy azt mantrázod "nem is gyógyszer aminek nincs mellékhatása"..... Meg kapaszkodsz egy-egy mellékhatás rég elavult nevetséges cáfolatába. Csak szólok, hogy alig pár hónapra vagy a társaiddal együtt a "csak parancsot teljesítettem" fázistól.
igen de nem
2023. január 28. 12:59
Azok a hatalmas barna szemek. Gyönyörű.
MaBaker
2023. január 28. 12:44
"A főorvos-asszony szerint a Covid-fertőzés során a D-vitamin-hiányban szenvedő betegek esetében hétszer gyakrabban volt szükség intenzív osztályos kezelésre." A ciki az, hogy ekkora különbséget még a covid oltások sem okoztak. Úgy másfél éve szajkózzák az értelmesebb orvosok, hogy a D vitamin meg az ivermektin hatásos a leginkább a covid ellen, de az oltásnácik ezt mindig lesöpörték. Mostmeg úgy tálalják mint valami csodálatos újdonságot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!