„Itt az ünneplés ideje”: átment Trump adóreformja

2017. december 20. 22:47

Az adóreform lényegében megszünteti az Obamacare-t, és jelentős adócsökkentést eszközöl. Mike Pence alelnök szerint a törvény „csoda a középosztály számára”.

2017. december 20. 22:47

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepségen méltatta szerdán az adóreform megszavazását. Az elnök a republikánus politikusok nevét felsorolva köszönte meg az adótörvény elfogadását, miután a képviselőháznak technikai hibák miatt szerdán még egyszer meg kellett szavaznia. A képviselők először kedden szavaztak, akkor a törvényjavaslat 227 igen voksot kapott, a szerda délutáni ismételt szavazáson 224 volt az igenlő voksok száma. A demokraták egyhangúlag elutasították az adóreform tervét. A szenátusban szerdán délelőtt szavazták meg a reformtervet. 

„Itt az ünneplés ideje, olyan nagy munkát végeztünk, amilyet kormányzat még nem csinált” – fogalmazott Trump, és „rendkívüli embereknek” nevezte a republikánus törvényhozókat. A beszéd előtt tanácskozott kormánya tagjaival, akiknek dicsérte a nagy arányú adócsökkentést, amely mind a vállalatok, mind az állampolgárok adóját nagymértékben csökkenti. A Rózsakertben mondott beszédében az elnök kiemelte az adóreform várhatóan üdvös hatását a munkahelyteremtésre és általában a gazdaság fellendülésére, és fontosnak tartotta hangsúlyozni azt is, hogy az adótörvény egyik elemével lényegében megszüntették az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény egyik fontos passzusát, azt, amely büntetés terhe mellett kötelezővé tette biztosítás megkötését. „Történelmünk legnagyobb adócsökkentését hajtottunk végre, és bár utálom kimondani, de gyakorlatilag megszüntettük az Obamacare-t” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új törvénynek köszönhetően legalább négyezer milliárd dollárral több marad majd az adófizetők zsebében. 

Mike Pence alelnök hangsúlyozta, hogy az adócsökkentés „csoda a középosztály számára”. Pence leszögezte: „elnök úr, ön ma beteljesítette ígéretét, amelyet a gazdaság helyzete miatt küszködő amerikaiak millióinak tett”. Paul Ryan házelnök arra mutatott rá, hogy a republikánusok megtartották választási ígéretüket, Mitch McConnell, a  republikánusok szenátusi csoportjának vezetője pedig az adócsökkentéssel járó munkahelyteremtés fontosságára hívta fel a figyelmet. 

A 30 év óta a legnagyobb adócsökkentést előirányzó törvényt Donald Trump még a héten aláírja, s ezzel törvényerőre emeli.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2017. december 21. 08:12
Ez tényleg a Mi Miniszterelnökünket másolja. Bravó, gratulálok az egész magyar nép nevében! Még a komcsik nevében is :DD
atila68
2017. december 21. 07:49
Ki mondta; "Emeljük a személyi jövedelemadót 15 százalékról 24 százalékra."
Apáczai
2017. december 21. 05:59
Az államadósság ettől függetlenül is gátlástalanul száguldott az egekbe Obama idejében. A két ügy között nem is biztos, hogy van összefüggés. A hírben az az érdekes, hogy ahogy a böszme demokraták destruktív módon gáncsolni próbálták a törvényhozást. Ezek a genyák mindehol egyformák?
Akitlosz
2017. december 21. 05:04
Az államadósság meg folyamatosan rekordokat dönt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!