IPhone-tulajdonosok tízezrei perelték be az Apple-t

2018. március 30. 07:55

A régebbi telefonok teljesítményének szándékos korlátozása miatt perelnek.

2018. március 30. 07:55

Csaknem 64 ezer iPhone-tulajdonos indított pertársaságként közös polgári peres eljárást Dél-Koreában az Apple és helyi leányvállalata ellen régebbi mobiltelefonok teljesítményének szándékos korlátozása miatt – jelentette pénteken a Yonhap dél-koreai hírügynökség.

A Hannuri ügyvédi iroda 63 767 ügyfél nevében nyújtott be keresetet a bíróságon, s fejenként 200 ezer von (mintegy 47 ezer forint), vagyis összesen 12,75 milliárd von (nagyjából 3 milliárd forint) kártérítést követelnek az amerikai cégtől. Korábban még soha nem indított ennyi felperes közös eljárást senki ellen Dél-Koreában. 

A teljesítménykorlátozást az Apple a régebbi telefonokban lévő, elöregedett akkumulátorokkal magyarázta, s arra hivatkozott, hogy azért fogták vissza szándékosan a készülékek teljesítményét, hogy a régebbi akkumulátorokkal is stabilan működjenek. Az ügy amúgy az iPhone-ok egyik legnagyobb PR-kihívása elé állította az Apple-t, és a cég a legutóbbi szoftverfrissítésben lehetővé is tette a felhasználóknak, hogy ellenőrizzék az akkumulátor állapotát.

A Hannuri szerint viszont az Apple-t nem pusztán a készülékek stabil működése vezérelte. A jogászok azzal érvelnek, hogy szerintük az Apple az akkumulátorok gyengülését akarta elkendőzni, meg akarta akadályozni, hogy ügyfelei elhagyják a márkát, és új készülék vásárlására akarta ösztönözni őket.

anuárban és márciusban két civil szervezet is mintegy 500 iPhone-tulaj nevében indított pert az Apple ellen Dél-Koreában. Ők fejenként több mint tízszer akkora kártérítést követelnek.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lion
2018. március 30. 18:48
Felfújt, túlértékelt, kínai rabszolgákkal készült amerikai faszság. Leonardo Da Vinci röhög a sírjában ezen a sok mű hulladékon.
Zsolt75
2018. március 30. 17:14
Lószart, mama. Belassították, hogy rohanj az új almáért.
Csigorin
2018. március 30. 13:17
en csereltem akksit az iphone 4emben es tovabbra is lassu...
3M..
2018. március 30. 08:07
Iphone-t sosem használ egy magára bármit is adó, igényes ember. Ha az ember mobilt vásárol, akkor természetesen orosz gyártmányt választ magának. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!