„A köztársasági elnök fejezze ki a nemzet egységét abban, hogy becsüljük és védjük országunk békéjét és szuverenitását” – tizenhárom éve hunyt el Mádl Ferenc
Emlékére néhány beszédéből és egy vele készült interjúból idézünk részleteket.
Hurst Hannum nemzetközi jogász szerint téves úton járnak az emberi jogok terjesztői, hiszen kényszerítéssel nem lehet rávenni a kormányokat arra, hogy tiszteljék ezen jogokat. A Tufts University professzora Rescuing Human Rights: A Radically Moderate Approach című könyvében arra világít rá, hogy az emberi jogok kapcsán univerzálisabb megközelítésre lenne szükség, vagyis centrumába a polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat kellene helyezni.
A kormányokat nem rákényszeríteni, hanem rávenni kell az emberi jogok tiszteletben tartására
A szerző szerint az emberi jogokat sokkal pontosabban körül kellene határolni. A legnagyobb problémát ugyanis az jelenti, hogy az alapvető jogok napjainkban már minden területre kiterjednek, és bármit jelenthetnek bárki számára. Érintik például a nagyvállalati ügyeket, a környezetvédelmet és a nemzetközi bűnügyeket egyaránt. Hannum úgy látja, hogy le kell szűkíteni, hogy mivel foglalkozzanak az emberi jogok, és univerzálisabb megközelítést kellene alkalmazni. Azokra az alapvető jogokra kell koncentrálni – polgári, politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokra –, amelyekért a kormányok önmaguk is felelősek. Az emberi jogok élharcosainak egy része ma összekeveri a jogok érvényesítését azzal, hogy különféle módon beavatkoznak az egyes országok belügyeibe. El kell különíteni a jogi kötőerővel bíró emberi jogokat azoktól az „új típusú” jogoktól, amelyek minden társadalmi problémát emberi jogi szempontból próbálnak megközelíteni. Hannum szerint inkább különböző reformok révén kellene a kormányokat rávenni az emberi jogok betartására, és nem erővel, kívülről rájuk erőltetni azokat. A második világháború után készült Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata éppen abban hibázott, hogy céljai aláásták a hagyományos értelemben vett szuverenitást.
Az Egyesült Államok demokráciaterjesztési politikája irreális elvárásokon alapult
Az Egyesült Államok az 1970-es évek végétől – Jimmy Cartertől kezdve – az emberi jogok érvényesítését az egyik kulcsfontosságú területként kezeli külpolitikájában. Érdekesség, hogy ennek ellenére 9 kulcsfontosságú, az ENSZ által elfogadott emberjogi egyezményből eddig csak hármat ratifikált. Hannum szerint Bill Clinton óta pedig az emberi jogok helyett egyre hangsúlyosabbá vált a demokráciaterjesztés, amely hibás stratégiának bizonyul. Nyilvánvaló, hogy a demokrácia és az emberi jogok kapcsolódnak egymáshoz, hiszen a demokrácia megalapításához az emberi jogokat érvényre kell juttatni. A szerző szerint azonban a hidegháborút követően az amerikaiak a demokráciaterjesztésre úgy tekintettek, mint minden probléma megoldása, de kiderült, hogy a modell működésképtelen. Hannum úgy látja, hogy ennek a politikának a támogatói irreális elvárásokat támasztottak a demokráciával és a szabadpiaci kapitalizmussal szemben, s ebből a nézőpontból levezethető az is, hogy miért olyan sikeresek manapság a nacionalisták és a populisták. A jogász hangsúlyozza, hogy napjaink problémáinak közvetlenebb kezelése érdekében sokan szeretnék minél szélesebb körben terjeszteni az emberi jogokat, de többet lehetne elérni, ha a célok visszafogottabbak lennének. Hannum tisztában van azzal, hogy a visszafogottságra felszólító álláspontjával nem válik népszerűvé, ugyanakkor szerinte csak így lehet megőrizni azt a konszenzust és univerzalitást, amelyen az emberi jogok alapulnak.