Háromszori meghosszabbítás után lezárult az iráni választás

2020. február 21. 22:10

A tervezett urnazárás ismételt meghosszabbítását „a szavazópolgárok özönével” indokolta az iráni belügyminisztérium.

2020. február 21. 22:10

Lezárult Iránban péntek este a parlamenti választás, miután három alkalommal is meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását, hogy több választópolgárnak biztosítsák a voksolás lehetőségét. Az eredetileg helyi idő szerinti hat órára tervezett urnazárás ismételt meghosszabbítását „a szavazópolgárok özönével” indokolta az iráni belügyminisztérium.

Az iráni hatóságok korábban mintegy 50 százalékosra becsülték a választói részvételt, amely 2016-ban 62 százalék, 2012-ben pedig még 66 százalék volt. A közel-keleti országban a törvényhozó hatalmat az egykamarás, 290 tagú Medzslisz-e Sura-e Iszlami (Iszlám Tanácskozó Gyűlés) gyakorolja, amelynek 285 tagját közvetlenül, négy évre választják, a maradék öt képviselői helyet a kisebbségeknek tartják fenn. Elemzők szerint a reformer jelöltek jelentős részének kizárása miatt a keményvonalas politikusok lehetnek a választások esélyesei. A parlamenti választásokkal egy napon megválasztják a Szakértők Tanácsát is. A 88 vallási vezetőből álló testület feladata Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének a kiválasztása.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csehov
2020. február 22. 14:28
Ahhoz, hogy magamat meg tudjam határozni, szükség van az Isten-haza-család stb. fogalmakra. Tehát az európai keresztény kultúra értékrendjét (el)ismerem, az országom Magyarország, mint szuverén ország, és nem EU tag!, anyanyelvem magyar, és nem angol, eszperantó és leendő újeszperantó, még ha egyéb nyelven értek-beszélek is, a család számomra a férfi-nő párosa gyerekekkel, az ettől eltérő felállást kénytelenségből - mint nem természeteset, és nem követendőt- tudomásul veszem.
Arimaspa
2020. február 22. 01:02
Nem érdekel, hogy vastag a szemöldöke, szúrnám.
cutcopy
2020. február 21. 23:14
Ott is kígyóztak a kígyók..?
annamanna
2020. február 21. 22:52
"a reformer jelöltek jelentős részének kizárása miatt a keményvonalas politikusok lehetnek a választások esélyesei." Ilyen választásra én is "özönlenék".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!