Brexit: két nyitott kérdés van még

2020. november 17. 10:54

A szakértő szerint a versenyjogi kérdésben és a halászati jogokról nincs még egyezség.

2020. november 17. 10:54

Nagyjából elkészült az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatainak feltételeiről szóló megállapodás, de két jogi alapelvről még nem sikerült megegyezniük – mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense kedden az M1 aktuális csatornán.

A felek nem tudtak még megállapodni a versenyjogi kérdésben, mivel az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a britek hosszú távon ne térjenek el az európai szabályozástól, hiszen így megengedhetetlen versenyelőnyhöz jutnának. Egyelőre a halászati jogokról sincs egyezség, mert Nagy-Britannia a jövőben is szeretné értékesíteni halászati termékeit az unió piacán, az Európai Unió pedig továbbra is igényt tart a halászati lehetőségre a brit vizeken – ismertette a szakértő. Gálik Zoltán kitért arra is, hogy az úgynevezett átmeneti időszak rövidesen lejár, mindössze másfél hónap van hátra, ami viszonylag rövid idő a tárgyalásokra és a megállapodás elfogadásának folyamatára.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Riddick
2020. november 17. 19:24
Az EU-n belül vannak versenyjogi szabályok. Pl. monopolhelyzet ellen. Ha az angolok bent akarnak maradni a piacon, ezt elfogadják. Ha nem, künn tágasabb, védővámokkal. Mi az, ami nem érthető?
Az ajtónak támaszkodni tiIos
2020. november 17. 12:27
Az EU nem veszi észre, hogy az angoloknak már nem dirigálhat.
hátakkor
2020. november 17. 11:17
'a britek hosszú távon ne térjenek el az európai szabályozástól, hiszen így megengedhetetlen versenyelőnyhöz jutnának.' Jaaaa.
Tóth Zoltán
2020. november 17. 11:03
Szeretném megismételni a korábbi figyelmeztetéseimet (hivatkozva a korábbi hozzászólásaimra, így itt is: https://hvg.hu/gazdasag/20201010_Brexit_brusszel_no_deal_halaszat#article-comments ): 1. Mind valószínűbben globálisan konfrontatív, egyenest háborús időszaknak nézünk elébe, ezt szánt szándékkal gerjesztik Orbánék, s ebben bír szereppel a "Brexit" is. 2. Az EU krízise (lassan nevezhetjük ekként is), melyet oly dicsőségesen gerjesztettek majd lovagolnak meg egyes posztszovjet paraziták, így a magyar vagy a lengyel kormányfők, és végső soron prognosztizálható bukása egyúttal a nyitányaként is értékelhető azon a kontinensünket is magába foglaló háborúskodásnak, melynek végeredményeként majd létrejöhet a korábbi, nyugati EU-tagállamok összefogásával azon Európai Egyesült Államok (akár a britekkel együtt!), melynek deklarált célja egy Atlanti-óceánon is átívelő föderális szövetségi rendszer megvalósítása (USA + Kanada + ...). Tehát képileg szemléltetve, praktikusan előbb kisebb legó-kockákra darabolódik a korábbi építmény (akár az óceánon innen és túl!), hogy abból már egy újabbat, nagyobbat kreálhassanak - de már nélkülünk! 3. Eközben hazánk, s további délceg posztszovjet, néhai EU tagállamok majd derekasan küzdhetnek a nagy orosz birodalom ábrándjait túlszárnyaló "Eurázsiai birodalom" ellenében, de már lényegében magukra maradva, mintegy "egészségügyi kordonként" elhatároló zónát kialakítva az előbb említett "Transzatlanti birodalom" felé. 4. S miként már Orwell prófétai utópiája is előre vetítette, majd ezen "senki földjén", a "periférián" küzdhetik le egymással a pofozkodásaikat azon "nagyok" (a térségünk pusztulása közben), kik ekként legitimálhatják saját polgáraik felé a versengésből adódó kihívásokat. Ezt sikerült összegányolni a suttyó "kompországosdival", az "elég gazdag vagyok, hogy két urat szolgáljak" mentalitással, a hunyorgó góbésággal, a cinikus gátlástalansággal, szarkavarással. Gratulálok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!